Debrecen 2014. Mar. 28. (19:30)

Fúvós mesterművek


Fúvós mesterművek

Egy igazi virtuóz mester, aki hosszú időn át a hangszer „őshazájában”, Franciaországban kamatoztatta tudását, Hadady László mutatja meg a debreceni közönségnek, mi mindenre képes az oboa.

A kiváló muzsikus szakmai napokat tart március 24-étől 27-éig a Kodály Filharmonikusok zenészeinek, a kurzus végeztével pedig két koncerten is meghallgathatjuk játékát. Március 28-án este fél 8-tól fúvós mesterművek hangzanak el Hadady László közreműködésével, Dvořak: d-moll és Mozart: B-dúr szerenádját hallhatjuk a Bartók teremben.

Hadady László Kányási József debreceni növendékeként került a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Kurtág György kamarazene-tanár és zeneszerző volt rá a legmélyebb hatással. 1979-ben kapta meg oboaművészi és tanári diplomáját. 1976 és 80 között a Ferencsik János vezette Magyar Állami Hangversenyzenekar, majd 1985-től az 1975-ben alapított Nielsen Fúvósötös tagja, 1980-tól pedig Pierre Boulez párizsi kamarazenekarának (Ensemble Intercontemporain) szóló oboása. Rendszeresen fellépett továbbá a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Párizsi Opera Zenekarával, a Francia Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Budapesti Fesztiválzenekarral. Szólistaként angol, francia, német, argentin és magyar zenekarokkal szerepelt. 1993-ban Londonban és Párizsban a londoni Philharmonia Orchestra kísérte Elliot Carter oboaversenyén, 1995-ben két koncerten lépett fel Chicagóban, a Chicago Symphony Orchestra meghívására. 1990-ben megszerezte a Francia Állami Tanári Diplomát is (C.A.); 1995 óta a Párizsi Zeneakadémia kamarazene és pedagógia tanára. Fontosabb szólófelvételei: Berio: Chemin IV. (Sony/CBS) és Sequenza VII. (Deutsche Grammophon). A világ 45 országában több mint 2000 koncertet adott. Az oboisták "Stradivariján", Lorée Royalon-on játszik.

Műsor:

A. Dvořak: d-moll szerenád op.44 W.A. Mozart: B-dúr szerenád (Gran Partita) K.361/370a

Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok Debrecen művészei, Hadady László vezetésével

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek