Budapest 2016. Jan. 28. (21:00)

Gáspár Károly Trió


Gáspár Károly Trió

KÖZREMŰKÖDIK:

Gáspár Károly - zongora
Orbán György - nagybőgő
Czirják Tamás - dob

Gáspár Károly, a jellegzetesen szenzitív stílusáról ismert zongorista, többször is fellépett triójával az Opus Jazz Klubban. Minden alkalommal egy-egy jeles művészt – Dresch Mihály, Hajdú Klára, Gadó Gábor, Borbély Mihály, László Attila – is vendégül láttak, s előadásaikon elsősorban jazz sztenderdekből válogattak, kiegészítve a vendég, illetve a trió vezetőjének néhány darabjával.

Az eddigiektől eltérően koncertjük programja ezúttal teljes egészében a trió repertoárjából áll, mely elsődlegesen Gáspár Károly szerzeményeire épül. Ezt egészítik ki egy-két olyan jazz örökzöld előadásával, amelyeket teljesen a trió stílusára formáltak át, s így harmonikusan illeszkednek a a zongorista saját kompozícióihoz.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek