Ki gondolná, hogy Gerendás – nomen est omen - faipari szakközépiskolában koptatta anno a koptatnivalót, aztán mégiscsak a Déryné színházban kötött ki. A zenebizniszt a dél-amerikai népit játszó Los Pachungosban próbálta ki, olyannyira, hogy csendben el is végezte a konzi jazzének szakát.

A Láma nem kizárólag egy nyálcsorgató állat, de Gerendás első saját jogú bandája is, aki (személyesítsük meg) az L.G.T.-vel és Zoránnal szépen be is cserkészte az egész országot. Gerendás dacolva az 'akik haldokolnak északnak' érzéssel rövid ideig a norvég Oxygén nevű kamarában is ténykedett. '87-ben hazatalált, szerzett zenét Koncznak, Zoránnak és az azóta balladai homályba veszett Friderikának. A debüt jó későn, '92-ben jött. A Liszt, Huszka Jenő és Emerton díjat legutóbb pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is magának tudó dalnok legendás asszonyokról, szépjúliákról, elkésett karneválokról, Donna Lolitáról és a százéves pályaudvarról szóló csendes-ülős mélázásai észrevétlenül tesznek jobbá minket.