Budapest 2017. Apr. 06.

Gödör 15 - Chuck Berry Emlékkoncert


Gödör 15 - Chuck Berry Emlékkoncert

A Gödör Klub megálmodói 15 éve, 2002 tavaszán fél évre vállalták a hely beindítását az Erzsébet téri Kulturális Központ félig kész épületében. A helynek azonban akkora sikere lett, őszre a Gödör logó is kikerült, majd 10 évig maradtak a téren. Egy évtized után, 2012-ben mégis távozniuk kellett, hiszen mint a függetlenségéhez ragaszkodó klub, nem maradhattak a helyszínen. Ekkor költöztek be a Király utcai Central Passage-ba, ahol az elmúlt öt évben a klub eredeti koncepcióját igyekeztek folytatni: egyszerre progresszív, kulturális-művészeti események, generációk és műfajok találkozóhelyévé lenni, valamint helyet adni a civil társadalom rendezvényeinek, az ifjú művészek bemutatkozásának, olyan klubnak lenni, amely értékeket közvetít. Azonban most, öt esztendő után innen is távozniuk kell, de előtte áprilisban és májusban itt ünneplik meg a kultikussá vált klub 15 éves fennállását.

A Gödör 15 egy csaknem 40 eseményből álló „fesztivál”, élőzenei koncertekkel, partikkal, civil rendezvényekkel, színházi előadóestekkel, irodalmi programokkal, valamint vizsgaelőadások, filmbemutatókkal, és közösségi vásárokkal. A 45 napos műsorfolyamból kiemelkedik koncertek közül a Chuck Berry Emlékkoncert, a Pál Utcai Fiúk és persze Tereskova fellépése. A színházi programok közül a „Volt egyszer egy Kaposvár” sorozat záró epizódja is a műsor része lesz. A többi napokon pedig együtt ünnepelhetünk a klubban működő kortárstánc- és színiiskolások vizsgaelőadásán a diákokkal, tanárokkal, a Roma Világnap alkalmából, József Attila születésének évfordulóján és a Költészet Napján.

Az eseménysorozat április 6-án egy Chuck Berry Emlékkoncerttel veszi kezdetét, melyen az idén elhunyt rock’n’roll legenda hazai tisztelői, neves magyar rock- és blues zenészek lépnek majd színpadra.

Április 6.
Chuck Berry Emlékkoncert
Idén március 18-án, 90 éves korában elhunyt az egyik legnagyobb rock’n’roll legendának számító Chuck Berry. Április 6-án, a Gödör Klubban egy koncerttel emlékeznek meg a magyar blues és r’n’r szintér kiválóságai a modern könnyűzene egyik legjelentősebb és legnagyszerűbb művészére. A rock and roll - de akár mondhatjuk azt, hogy a popzene egésze - Chuck Berry nélkül nem lenne ma az, ami. Elvis, a Beatles, vagy akár a Rolling Stones is teljesen más lenne, ha ő nem rakja le az alapokat. A zenében az elektromos gitárnak és a gitározásnak is új szerepet és utat jelölt ki, de újszerű dalszövegei is nagyban hozzájárultak halhatatlanságához. Dalai, mint például a Maybellene, a Johnny B. Goode, a Roll Over Beethoven, vagy a Sweet Little Sixteen, hogy csak a legismertebbeket említsük, a rock’n’roll muzsika örökzöld gyöngyszemei. De talán John Lennon fogalmazta meg legjobban a lényeget: „Ha a roc’n’rollt átneveznénk, akkor Chuck Berry lenne a neve.”

Fellépők:
Chuck Berry Emlékzenekar: Fekete Jenő, Bacsa Gyula, Vörös Gábor, Jókay Árpád, Boda Gábor Zivatar, Zsiros Csaba
Póka Egon Experience: Póka Egon, ifj. Tornóczky Ferenc, Szakadáti Mátyás, Závodi János, Benőcz Kata, Erős Péter

További információ: www.godorklub.hu

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek