Budapest 2016. Jul. 25. (18:00)

Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar ingyenes koncertje


Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar ingyenes koncertje

A Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar összesen 150 tagot számlál az ország minden tájáról, részese egy 50 fős vonószenekar, illetve egy 100 tagú szimfonikus zenekar is.  Zenei vezetőjük Carl Clausen.

 Az elmúlt évek során az együttes fiataljainak lehetősége volt több profi zenésszel is együttműködni próbák és koncertek keretében, melyek közül több rögzítésre került a zenekar által kiadott CD-n is. Számos nemzetközi turnén is részt vettek már, többek között Dél-Afrikában, Lengyelországban és Chilében is jártak a magyar turnét megelőzően.

 Az együttes sok tagjának már lehetősége nyílt a Royal Albert Hall-ban is képviselni a Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekart 2009-ben Stephen McNeff: Darwin Dilemmája előadása során, 2014-ben Bernstein: Prelude, Riffs and Fugue darabjával, illetve 2015-ben Martin Reed: The Mary Rose c. előadásának keretében.

 2013-ban a zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehetett Stravinsky: Rite of Spring c. darabjának új zenei kompozíciójában, amely a mű premierjének 100. évfordulójának alkalmából készült.

 2016 is igen mozgalmasnak ígérkezik a Hampshire Zenekar életében, Francis Pott: The Lost Wand c. darabjának világ premierjét mutatják be egy német kórussal karöltve februárban, A Winchester-I Katedrálisban.

 A HCYO rendszeres előadója a Winchester Fesztiválnak, ahol 2016 során helyi iskolákkal együttműködve Britten: Noyes Fludde c. operáját fogják bemutatni.

  Repertoár:

 Fúvószenekar:            Paul Dukas - Fanfare La Peri                                         

Vonószenekar:           Gustav Holst - Brook Green                      

Szimfonikus zenekar:

    Leonard Bernstein - West Side Story Overture (West Side Story, filmzene)                                          

    Dave Grusin -  On Golden Pond (Az aranytó, filmzene)                              

    John Williams - Extracts from Star Wars (Star Wars részletek, filmzene)                                       

    Klaus Badelt - Pirates of the Caribbean (A Karib-tenger kalózai, filmzene)                                                        

Ingyenes!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek