Budapest 2015. Sep. 27. (19:00)

Herczku Ágnes lemezbemutató koncertje „Bandázom” - Akusztikus, autentikus


Herczku Ágnes lemezbemutató koncertje „Bandázom” - Akusztikus, autentikus

Herczku Ágnes 2011-es, Tüzet viszek című albuma után új szólólemezzel jelentkezett. A Bandázom 2014 novemberében jelent meg a Fonó Records gondozásában.

Az új lemez „mindenese”, vagyis megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere Nikola Parov, akivel Ági 1999 óta rendszeresen dolgozik. Ekkor állították színpadra a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című, nagyszabású táncestjét, amely máig fontos darabja a táncegyüttes repertoárjának. Előzményként említhető két duólemez: a 2005-ben megjelent Volt nékem szeretőm, valamint a 2009-es Megéred még. A mostani korong méltó folytatása ezeknek, egy új hangszerelési lehetőséggel színesítve az eddigi eszköztárat. Ez pedig nem más, mint a népi vonószenekar. A négy népzenész tehetsége, tudása és nyitottsága termékenyen hatott az alaptrió zenéjére. A koncerteken, élményekkel teli turnékon igazi közösséggé kovácsolódott ez a hét ember, így nem meglepő Ági címválasztása: Bandázom. Mindez külföldi visszhangra is talált, hiszen az album jelenleg a World Music Charts Europe tizedik helyén áll.
 

Program:

Megfújtak azok a szelek
De szeretnék
Gyimesi karszilamasz
Glava li ta
Ha szívemben szabad lennék
Ha te - másképp
A keserves... (Nikoláé)
'A Nikoláé' (csárdás és szökős)
Keress mást magadnak
Kapitan
Na chinger tut

Közreműködik:

Herczku Ági (ének) Hegedűs Máté „Kishega”, Pálházi Bence „Pálesz” (hegedű); Fekete Márton „Kispuma” (brácsa, kontra); Molnár Péter „Mojmoj” (bőgő); Födő Sándor „Fodo” (dob, ütősök, tangóharmonika); Nikola Parov (hegedű, buzuki, kaval, duduk, ének, szájharmonika, kanun)

Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek