Budapest 2014. Mar. 22. (20:00)

Hungária Zenekar és Népiegyüttes (a régi Rajkó) előadása


Hungária Zenekar és Népiegyüttes (a régi Rajkó) előadása

A Rajkó Zenekar és Táncegyüttes a világon egyedülálló művészeti együttes. A fiatal táncosokat és zenészeket tömörítő együttes 1952-ben alakult.A zenekar az állandó megújulás, a fiatalságés a tehetség jelképe. Tagjai az évszázados hírű cigányzenész-dinasztiák ösi zenei tehetségét és hagyományait õrzik

Profi szakmai tudásukat a zenekar mellett működő Rajkó zeneművészeti iskolában sajátítják el, megőrizve a virtuozitáshoz szükséges képességüket. A Rajkó zenekar a formációk gazdagságát kínálja. Ötventagú koncertező nagyzenekarként ugyanúgy szerepel a világ szinpadain mint 6-8 személyes kamaraegyüttesként, vagy ének- és tánckisérő zenekarként. A Rajkók előadásain a műsor jellegétõl függően egyaránt hallhatók a cigányzene, a népzene, az operett és a klasszikus zeneirodalom legsikeresebb művei. E változatossággal magyarázható, hogy a zenekar egyszerre több meghívásnak is eleget tud tenni, akár több ország szinpadain is szerepelhet egy időben. Sikereiket tévé-, rádiófelvételek és CD-k ugyanúgy őrzik, mint Európa, Észak- és Dél-Amerika, a Távol- Kelet és Ausztrália sok városának közönsége.

A Rajkó Zenekar ikertestvére a Rajkó Táncegyüttes. Ez az együttes is öt évtizedes múltra tekint vissza. Tagjai, hivatásukra 8-10 éven át intenzíven készülő, fiatal táncosok. Művészi munkájukat a “minden műfajban a legjobbat, a legmagasabb szinten” gondolat jegyében végzik. Ebbõl adódóan, fő művészeti águk, a néptánc mellett otthon érzik magukat az operett, a balett és modern táncok világában is. A Táncegyüttes és a Rajkó Zenekar leggyakrabban közös előadásokon, turnékon szerepel, egész estét betöltő folklórműsorával. A széles nyilvánosság mellett szívesen fellépnek kamaraprodukciókkal nemzetközi estélyeken, rendezvényeken is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek