Budapest 2015. Jan. 03. (20:00)

Hungária Zenekar és Népiegyüttes


Hungária Zenekar és Népiegyüttes

A világhírű Hungária Zenekar és Népi Együttes munkássága több évtizedes hagyományokon alapul. Az együttest cigányzenészek alapították. Zenei kincsük a régi cigánydinasztiák hagyományaiban gyökerezik. A Hungária Népi Együttes tagjainak kivételes szakmai jártassága a különleges nevelési módszerből fakad, amely a természetes hajlam megőrzésén alapul, ez a tudás pedig a virtuozitás egyik lényeges előfeltétele.

A Hungária Zenekar és Táncegyüttes a világon egyedülálló művészeti együttes. A fiatal táncosokat és zenészeket tömörítő együttes 1952-ben alakult.A zenekar az állandó megújulás, a fiatalságés a tehetség jelképe. Tagjai az évszázados hírű cigányzenész-dinasztiák ösi zenei tehetségét és hagyományait õrzik. Profi szakmai tudásukat a zenekar mellett működő Hungária zeneművészeti iskolában sajátítják el, megőrizve a virtuozitáshoz szükséges képességüket. A Hungária zenekar a formációk gazdagságát kínálja. Ötventagú koncertező nagyzenekarként ugyanúgy szerepel a világ szinpadain mint 6-8 személyes kamaraegyüttesként, vagy ének- és tánckisérő zenekarként. A Hungáriak előadásain a műsor jellegétõl függően egyaránt hallhatók a cigányzene, a népzene, az operett és a klasszikus zeneirodalom legsikeresebb művei. E változatossággal magyarázható, hogy a zenekar egyszerre több meghívásnak is eleget tud tenni, akár több ország szinpadain is szerepelhet egy időben. Sikereiket tévé-, rádiófelvételek és CD-k ugyanúgy őrzik, mint Európa, Észak- és Dél-Amerika, a Távol- Kelet és Ausztrália sok városának közönsége. A Hungária Zenekar ikertestvére a Hungária Táncegyüttes. Ez az együttes is öt évtizedes múltra tekint vissza. Tagjai, hivatásukra 8-10 éven át intenzíven készülő, fiatal táncosok. Művészi munkájukat a “minden műfajban a legjobbat, a legmagasabb szinten” gondolat jegyében végzik. Ebbõl adódóan, fő művészeti águk, a néptánc mellett otthon érzik magukat az operett, a balett és modern táncok világában is. A Táncegyüttes és a Hungária Zenekar leggyakrabban közös előadásokon, turnékon szerepel, egész estét betöltő folklórműsorával. A széles nyilvánosság mellett szívesen fellépnek kamaraprodukciókkal nemzetközi estélyeken, rendezvényeken is.

Helyszín: Duna Palota, 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. /  Budai Vigadó, 1011 Bp. Corvin tér 8.

Lehetőség van arra is, hogy ezt a programot vacsorával egybekötött sétahajózással (Dinner & Cruise®) rendeljék meg. Vendégeink így, egy felejthetetlen színházi előadás és egy romantikus gyertyafényes vacsora élményével gazdagodhatnak.

Programunknál hostess kíséri ki a vendégeket a hajóhoz, bevárva a színházból érkezőket. A hajó 22 órakor indul.

Egy kis ízelítő az együttes repertoárjából:

 

1. rész

1. Berzsenyi-Mészáros: Palóc tánc /tánckar/
2. Brahms: V. magyar tánc /zenekar/
3. Monti: Csárdás /zenekar/
4. Horváth-Mészáros: Székelyföldi tánc /tánckar/
5. Liszt II. Magyar rapszódia /zenekar/
6. Reményi: Repülj, fecském /zenekar/
7. Berzsenyi-Mészáros: Ritmusjáték Méhkeréken /Zenekar/

2. rész

 

8. Berzsenyi-Mészáros: Szatmári tánc/tánckar/
9. Farkas: Cigányfantázia /zenekar/
10. Ismeretlen szerző: Villámcsárdás /zenekar/
11. Szirmai-Farkas: Üveges tánc /tánckar/
12. Rábai-Csenki: Négy erdélyi férfitnác /tánckar/
13. Reinz: Cirkuszpolka /Cimbalomszóló /zenekar/
14. Dinicu: Pacsirta /zenekar/
15. Berzsenyi-Horváth-Mészáros: Cigánytánc /tánckar/

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek