Budapest 2014. Sep. 21. (20:00)

Hungária Zenekar és Népiegyüttes


Hungária Zenekar és Népiegyüttes

A világhírű Hungária Zenekar és Népi Együttes munkássága több évtizedes hagyományokon alapul. Az együttest cigányzenészek alapították. Zenei kincsük a régi cigánydinasztiák hagyományaiban gyökerezik.  

A Hungária Népi Együttes tagjainak kivételes szakmai jártassága a különleges nevelési módszerből fakad, amely a természetes hajlam megőrzésén alapul, ez a tudás pedig a virtuozitás egyik lényeges előfeltétele.

A Hungária Zenekar sok különböző formációban lép fel. Az ötvenfős zenekart és a hat-nyolc szálkakamara-csoportot egyformán ünneplik vendégek a világ legtekintélyesebb színpadain. Jól ismert szólisták és táncegyüttesek kísérőiként szintén híresek. A repertoárjuk hihetetlenül széles tartománya sok műfajt magában foglal a klasszikus zenétől a folklór műfajig, a cigányzenétől az operáig. A Hungária Zenekar sikeres produkcióival körbeutazta a világot Európán, Nyugat- és Dél-Amerikán, Ausztrálián és Távol-Keleten keresztül, minden helyszínen a közönség elismerően üdvözölte teljesítményüket. Gyakran lépnek fel a Magyar Televízióban, és a rádióban, rengeteg felvételük van.
Ugyanilyen magas hírnevet szerzett a Hungária Néptánc Együttes. Ez a körülbelül hatvan tüzes fiatal táncosból álló csoport jelenlegi fennállása több évtized kemény munkájának köszönhető. Magyar néptánc produkcióikban emelkednek ki, de ugyanilyen sikerrel táncolnak operett műsorokban balettet, és modern táncokat. A táncosok magas professzionális tudása nagyrészt a gyakori tréningnek köszönhető, amit nagyon fiatalon, nyolc-tíz éves korban kezdenek el. Igazi szakértők, akik annak szentelték magukat, hogy a legmagasabb szintekre jussanak a műfajban.
Hungária Néptánc Együttes gyakran lép fel a Hungária Zenekarral, folklór és operett programokat mutatnak be együtt, műsoruk mindig látványos, a két formáció mára szinte egybeforrt, a közönség őket már szinte együttesen érti a Hungária Zenekar & Népi Együttes fogalma alatt.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon...

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Micimackó állás nélkül az utcán kóborol... – a költészet napja Bornai Tiborral és Karinthy Verával

Aki szereti a verseket, a költészetet az minden év április 11-én biztosan talál egy jó programot ehhez kapcsolódóan. Az idei Magyar Költészet Napján a Csili Művelődési Központban Karinthy Vera és Bornai Tibor Öt Karinthy és én című estjét láthatta a közönség.

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a Bánkitó szervezői is hoztak egy hasonló döntést, igaz, ők csak "arrébb tolják" a fesztivált.
Új koncertek