Budapest 2016. Aug. 19. (21:00)

Jazzrael


Jazzrael

A Jáger Bandi vezetésével 2006-ban alakult Jazzrael Magyarországon egyedülálló világzenei formáció.

Az együttest országosan elismert jazz zenészek alkotják, a dalok instrumentális és énekes formában hallhatók. Ahogy nevük is mutatja, elsősorban a tradicionális szefárd zsidó zenei hagyományokból merítenek, de feldolgoznak a térség más zenéiből is, így az arab, sőt a rai (az oráni, algériai beduin zene összefonódása spanyol, francia, afrikai zenei formákkal) elemei is felismerhetőek egyes darabjaikban. Nem jazzesített népzenét játszanak, hanem a folklór egy egészen egyedi, különleges interpretálását hallhatjuk tőlük, alaposan átszőve jazz improvizációkkal. A világzenei paletta különleges színe, profi zenekar tolmácsolásában – ez a Jazzrael.

Közreműködik:

Bíró Nóra - ének
Jáger Bandi - zongora
Csejtei Ákos - szaxofon
Balogh Roland - gitár
Horváth „Plútó” József - basszusgitár
Lakatos Pecek András - dob

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A koncert, amelyre az ember egy életen át emlékezni fog

A koncert, amelyre az ember egy életen át emlékezni fog

A magyar popzene állócsillaga múlt szombaton tizennegyedszer lépett a Papp László Budapest Sportaréna színpadára.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát – 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt. Miközben javában készülnek a stadionos ünneplésre, a stúdióban is aktívak maradtak, érkezett is egy új dal.

Aki a virágot szereti: nárcisz és napraforgó Csepregi Éva programjában

Nemrég szóltunk, hogy a nem rég életmű-koncertet adó énekesnő április 27-én Babócsán fog dalolni a nárciszok kacspán egybegyűlteknek (link a cikk végén), akkor – anélkül, hogy bármiről is tudtunk volna – úgy kommentáltuk az infót, hogy majd nyáron fog a napraforgóról énekelni. De nem kellett nyárig várni.
Új koncertek