Budapest 2017. Jan. 10. (21:00)

Jazzy Live | Jazz-Thirteen


Jazzy Live | Jazz-Thirteen

KÖZREMŰKÖDIK:

 

Pálmai Panna - ének
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora
Jónás Géza - nagybőgő
Zoltán György - dob

 

A zenekar 2016 novemberében egy felkérésre alakult: a 13. kerületet képviselték testvérvárosukban, Eszéken, a horvátok nemzeti ünnepe alkalmából tartott rendezvényen, illetve testvérvárosi találkozón. A sikeres koncertet követően – melyet a horvát miniszterelnök is megtisztelt jelenlétével – a zenekar úgy döntött, hogy az alkalmi produkcióból valódi zenekart formálnak, s folytatják az együttműködést. Első nagyobb nyilvános bemutatkozásukra az Opus Jazz Clubban rendezett koncerten kerül sor. 

 

A zenekar két alapító tagja Szakcsi-Lakatos Róbert és Pálmai Panna, akik a budapesti jazz-életben már többször is találkoztak. A zongoristát hallva Panna azonnal beleszeretett Róbert játékába.

 

Szakcsi Lakatos Róbert, a klasszikus zene és a jazz világában egyaránt otthonosan mozgó, hihetetlenül tehetséges művész, aki 1995-től kezdve sorra nyerte a különböző zenei versenyek kategóriadíjait – egyebek között a legjobb zongorista és a legjobb szólista díját Krakkóban, valamint a 2000-es Montreux-i Jazz Fesztiválon a szóló-zongora vetélkedő első helyét. A 2005-ös avignoni jazz fesztiválon a Bolla Quartet tagjaként hozta el a legjobb szólistának kijáró díjat. Azóta komoly tekintélyre tett szert jazz körökben. Jack DeJohnette, egyike a sok jazz óriásnak, akivel játszott már, így nyilatkozott róla: „Szerintem Róbert egyike a legjobb fiatal zongoristáknak a mai jazz színtéren.” DeJohnetten kívül Lakatos Róbert játszott John Patitucci, Robert Hurst, Lewis Nash, Gregory Hutchinson, Palle Danielsson, Erik Truffaz, Randy Brecker, Rick Margitza, Hiram Bullock, Ravi Coltrane társaságában – és a lista még korántsem teljes. Lakatos Róbert hihetetlen népszerűségnek örvend a világ legnagyobb jazz piacán, Japánban, ahol eddig kilenc lemeze jelent meg.

 

Pálmai Panna olyan családban nőtt fel, ahol a zenei tanulmányok az általános műveltséghez tartoznak, így 6 éves korától tanult zongorázni. Gimnazistaként kezdett érdeklődni az éneklés iránt, de mivel a tudományok is fontos szerepet játszanak életében, megvárta, míg felveszik az orvosi egyetemre, s csak ekkortól, egyetemi tanulmányai mellett kezdett el énektanulmányokat folytatni olyan tanároknál, mint Winand Gábor, Béres Eszter és Hajdú Klára. 2012-ben alapította meg a Pannadrom formációt, amelyben már a francia manouche swing felé fordult, feldolgozásokat, népdalokat énekelt. Közben vendégeskedett a Canarro és Harmonia Garden zenekarokban is. 2014-ben alapította meg Lombos Pállal a Pankastic! formációt, melyben Kálmán Tamás közreműködésével már saját szerzeményeket adnak elő. 

 

Az Opus-beli koncerten először hangzik el élőben Pálmai Panna első saját dala, méghozzá jazz átiratban. Az eredetileg csupa elektronikára épülő dal videoklipje januárban jelenik meg. „A dal témája a mai világban még mindig kicsit tabunak számító depresszió és személyiségzavar. A dal üzenete, hogy ebből mindig van kiút” mondta el az énekesnő.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 21 óráig tudjuk fenntartani! Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. 
Tel: (+36 1) 216 7894

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek