Budapest 2014. Aug. 16. (20:00)

Jazzy Tower - Balkan Fanatik


Jazzy Tower - Balkan Fanatik

A 2002-ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket.

Georgios Tzortzoglou – korábban a Barbaro és a Gépfolklór zenekarok vezetője - ötlete volt, hogy a Lepés Gábor (Lepe), számtalan magyar előadó producere és hangmérnöke által képviselt elektronikus zenét elegyítsék némi betyáros virtussal valamint népzenei elemekkel.

Mivel a népzenei elemek főként Kárpát-medenceiek és Balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik.

A stílus kialakítása olyan sikeres lett, hogy még nem volt olyan buli, ahol az ötévesek ne ugyanúgy ugráltak és csápoltak volna, mint a nyugdíjas korosztály!

A produkció célja a fent említett zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért a zenekar dalai több nyelven is megszólalnak. Az elektro-ethno formáció a hangfelvételeken és a koncerteken népes előadóművész sereggel egészül ki.

Érkezzen Jazzy hajójárattal:

a programjegy tartalmazza a hajós transzfert, egy welcome italt, a koncertet és a Víztorony-látogatást.

A különjárat menetrendje:

Vigadó tér 5. kikötő, indul: 18:45
Batthyány tér 1. indul: 18:55
Dráva utca 2. indul: 19:10
Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony érkezés: 19:20

Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony indulás: 22:30
Dráva utca 2. érkezés: 22:40
Batthyány tér 1. érkezés: 22:55
Vigadó tér érkezés: 23:00

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek