Budapest 2016. May. 27. (17:00)

Jezsuita Roma Szakkollégium éves jótékonysági koncertje


Jezsuita Roma Szakkollégium éves jótékonysági koncertje

A Jezsuita Roma Szakkollégium zenész hallgatói elkötelezettnek érezzük magunkat az iránt, hogy szakmai felkészültségünkkel és tehetségünkkel segítsünk azoknak az embereknek, akik nálunk sokkal nehezebb és kilátástalanabb helyzetben élnek.

2016. május 27-én a Müpa ad helyet jótékonysági koncertünknek, melynek bevételét az alsószentmártoni cigánypasztorációs feladatok ellátásának segítésére ajánlanánk fel. Úgy gondoljuk, hogy szükség van az egyház ilyen jellegű munkájára, szükséges támogatni a helyi szinten megvalósuló, romákkal kapcsolatos társadalmi felzárkózást célzó kezdeményezéseket.
A koncerten közreműködik, és egyben bemutatkozik a Budapest Szalonzenekar is, amely Magyarországon - kuriózumként- azzal a céllal kezdte munkáját, hogy magyar és magyaros jellegű komolyzenei művek igényes megszólaltatása mellett társadalmi szerepvállalással is megjelenjen a köztudatban. A zenekar céljai között szerepel továbbá a kulturális kincsek megőrzése és ápolása, amelyek sajnos kezdenek eltűnni a magyar koncertéletből, vagy soha nem is lehettek részei annak. Ez egy változatos klasszikus zenei repertoárt jelent, melyben egyszerre vannak jelen a 19. század verbunkosai és magyar nótái, valamint - mintegy ellenpontként - a legismertebb zeneszerzők magyaros művei. A Budapest Szalonzenekar unikális formáció, amelyben sokféle muzsikus játssza a különböző műfajú darabokat..

Műsor:

Kálmán: Ördöglovas - Palotás
Liszt: Magyar fantázia
Csajkovszkij: Valse scherzo
Verdi: Traviata - E strano..Ah! Fors'e lui..
Chopin: f-moll zongoraverseny - II., III. tétel
Csámpai: Emlékezés Biharira
Verdi: Szicíliai vecsernye - Elena bolerója
Puccini: Turandot - Tu che di gel sei cinta (Liu áriája)
Sarasate: Cigánydalok
Kicsi vagyok - ballada (Bogdán Norbert feldolgozása)
Zavaros a Tisza vize (Bogdán Norbert feldolgozása)
Dinicu: Márciusi hora

Közreműködők:

Budapest Szalonzenekar
Berki Tamás
Baranyi Zoltán
Sárközi Xénia
Radics Gerald
Kertesi Ingrid
Ökrös Attila
Balogh Norbert

Rendező: Müpa, Jezsuita Roma Szakkollégium

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek