Budapest 2016. Dec. 10. (18:55)

Kaija Saariaho: Távoli szerelem


Kaija Saariaho: Távoli szerelem

Az utóbbi évek legnagyobb sikert elért kortárs operáinak egyike ez a mű, amelynek ősbemutatója 2000-ben volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A Párizsban élő finn zeneszerzőnő első operája a Metropolitanben Kanada egyik legtekintélyesebb színházi alkotója, Robert Lepage rendezésében kerül színre, a Québeci Operával koprodukcióban, ahol először tavaly nyáron láthatta a közönség. A Távoli szerelem Aquitaniában és Tripoliban játszódik a 12. században. Az egyik legismertebb trubadúrt, Jaufré Rudelt az az Eric Owens formálja meg, aki 1996-ban, huszonhat évesen megnyerte a Metropolitan által szponzorált nagy énekversenyt. Azóta a világ legtöbb neves operaházában fellépett, számos kortárs mű ősbemutatóján énekelt, kétszeres Grammy-díjas művész. Tripoli grófnőjét Susanna Phillips alakítja, akinek bő egy évtizede ívelt fel karrierje, miután többek közt közönségdíjat kapott a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia énekversenyen. A Metben 2008-ban debütált a Bohémélet Musettájaként, ezt a szerepet azóta többször is alakította ugyanott, de számos más produkcióban is színpadra állt. 2010-ben ő kapta a New York-dalszínház Beverly Sills szopránról elnevezett, fiatal művészeknek alapított díját. A két szerelmes között üzeneteket közvetítő vándor, Tamara Mumford a James Levine alapította operastúdióban tanult, 2006-ban lépett fel először a Metben, ahol azóta több mint száznegyven előadásban láthatta a közönség.

Az előadást a finn karmesternő, Susanna Mälkki vezényli, aki ezzel a produkcióval debütál Metben.

Vezényel: Susanna Mälkki

Szereplők:

Susanna Phillips - Clémence
Eric Owens - Jaufré Rudel
Tamara Mumford - A vándor

Közreműködik: A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara

Alkotók:

Michael Curry - díszlet, jelmez
Kevin Adams - fény
Lionel Arnould - fényszimuláció
Robert Lepage - rendező

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön...

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.
Új koncertek