Budapest 2014. Oct. 31. (19:30)

Kaláka – Szívem zsong a szép szavaktól


Kaláka – Szívem zsong a szép szavaktól
Sebestyén Márta
Tátrai Tibor
Cakó Ferenc
Ferenczi György és a Rackajam

Közreműködők:

Becze Gábor
ének, nagybőgő, gitár
Gryllus Dániel
ének, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Vilmos
ének, cselló, gitár, charango, koboz, doromb
Radványi Balázs
ének, mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kal

A Kaláka 1969-es megalakulása óta - nemzedékről nemzedékre, lemezről lemezre - egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet remekeinek megzenésítésével. Pályafutása során az együttes huszonhét albumot jelentetett meg és mintegy ezer dalt szerzett jellegzetes és konzekvens stílusában. Munkásságáért 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Prima Primissima-díjat vehetett át. Rendkívüli életműve önmagáért beszél, és aligha kell bemutatni a Művészetek Palotája közönségének, de az örökzöld Kaláka-hangvétel - és az azt remekül kiegészítő Rackajam - mellett ezúttal egyedi élményt is kínál az együttes. Ez lesz ugyanis az első koncertje, amelybe Tátrai Tibor is beszáll, rockos felhangokkal súlyosbítva az énekelt verseket és a népzenét. A pályafutása negyvenedik évfordulóját ünneplő Sebestyén Mártával több közös koncertet is adtak már, ám arra még nem volt példa, hogy Kaláka-dalokat énekeljenek együtt. Amiként arra is először kerül sor, hogy a filmes Cakó Ferenc Kaláka-dalokra készít homokanimációt. Szóval, ha közhelyesen hangzik is, bizony tény: ehhez hasonló koncert még nem volt a Kaláka első negyvenöt évében. 

Rendező: Művészetek Palotája

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek