Budapest 2014. Dec. 17. (20:00)

Karácsonyi Koncert


Karácsonyi Koncert

Szeretettel várjuk a 2014. december 17-én, este 8 órától a Mátyás Templomban a Magnificat Leánykar karácsonyi koncertjére.

A nyolc Nagydíjjal rendelkező kórus, mely tavaly Arezzóban az egyik legrangosabb kórusversenyen I. helyezést ért el Modern művek kategóriában, valamint a Közönségdíjat is elhozta, idén a XXVI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen lett kategória győztes, továbbá megnyerte a Nagydíjat is.

A karácsonyi koncertek mindig különleges élménnyel szolgálnak a közönség számára. Itt ugyanis a kórus szabadon megmutathatja gazdag repertoárját, mely a régi zenén keresztül a modern művekig, a romantikus darabokon át egészen a karácsonyi énekekig széles skálát vonultat fel. Elhangzanak G.Caccini, E. Elgar, J. Rheinberg, M. Duruflé, Orbán Gy., Szőnyi E., Tillai A. Karai J. művei.  

A kórus állandó kísérő hangszere az orgona, mely több darabban és külön is felcsendül az este folyamán, a Templom felújított oldalzongoráján. Vonós és ütős hangszerek is színesítik a műsort, mint például a harangjáték, mely nélkül egy karácsonyi koncert el sem képzelhető.

A Liszt díjas Szebellédi Valéria karnagy által vezetett kórus nem csak színvonalas kikapcsolódást, de bensőséges atmoszférát teremtve, lelki feltöltődést is nyújt a közönség számára.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek