Budapest 2013. Dec. 15. (19:30)

Kelemen Kvartett Bartók estje


Kelemen Kvartett Bartók estje

A 2010-ben alakult, a nemzetközi sajtó által az utóbbi idők „legfelvillanyozóbb vonósnégyesének” titulált együttes mostanra már széleskörű nemzetközi elismertséget tudhat magáénak. A magas művészi kifejezésmódjáért és életteli összjátékáért magasztalt kvartett játszott Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Számtalan neves művésszel működtek együtt, mint például Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Joseph Lendvay, Maxim Rysanov és Nicolas Altstaedt a vonósok, illetve Peter Frankl, José Gallardo és Rados Ferenc a zongoristák közül. Olyan kiváló mesterektől tanulnak, ill. vesznek magánórákat, mint Günter Pichler, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Schiff András, Komlós Péter vagy Takács-Nagy Gábor.
2011-ben és 2012-ben a világ nagy vonósnégyes versenyeiről három esetben tértek haza első helyezésekkel és fődíjjal (Melbourne, Peking, Végh Sándor verseny). 2013 szeptemberében „beugrással“ debütáltak a híres londoni Wigmore Hallban, ahová a koncert sikerét követően az elkövetkező 3 évben 4 koncertre visszahívták őket.
Eddigi sikereit követően a Kelemen Kvartett a 2014/15, ill. 2015/16-os évadokra a világ olyan neves koncerttermeibe kapott felkérést, mint a londoni Wigmore Hall (4 koncertre!), a New York-i Carnegie Hall és az amsterdami Concertgebouw. Ezeken felül Ausztrália és Új-Zéland valamennyi nagyobb koncerttermébe, India, Kína és Amerika nagyvárosaiba kaptak meghívásokat 2014-16-ra.
A Kelemen Kvartett repertoárján többek között Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner, Liszt, Ligeti, Kurtág, Tornyai, illetve Purcell, Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Schumann, Brahms, Csajkovszkij, Sosztakovics, Schönberg, Webern, Berg, Kanchelli, Reich, Haas szerepelnek. Nevükhöz fűződik Steve Reich Triple Quartett-jének magyarországi és Kurtág György Six Moments Musicaux-jának ausztráliai bemutatója. 
A vonósnégyest az Out-There Music belga lemezkiadó felkérte Bartók hat vonósnégyesének koncertfelvételére. A lemezpiacon is egyedülálló projekt első felének rögzítésére sor most a BMC Koncerttermében.

Műsor:

Bartók Béla:
V. Vonósnégyes

-szünet-

II. Vonósnégyes
IV. Vonósnégyes

Kelemen Kvartett: 
Kelemen Barnabás - hegedű
Homoki Gábor - hegedű
Kokas Katalin - brácsa
Kokas Dóra – cselló

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek