Budapest 2017. Mar. 22. (20:00)

KING KING (UK) // vendég: ZEALS (UK)


KING KING (UK) // vendég: ZEALS (UK)

Végre Magyarországon is bemutatkozik az utóbbi évek egyik legjobb brit blues-rock zenekara, a KING KING! Három nagysikerű stúdióalbummal a tarsolyában, március 22-én lép fel a kiváló gitáros/énekes Alan Nimmo vezette zenekar a budapesti A38 Hajón.
A KING KING formáció nyolc évvel ezelőtt tulajdonképpen a Nimmo Brothers mellék-projectjeként indult, Alan a zenésztársával, Lindsey Coulsonnal alapította. A név történetéről Alan azt mesélte, hogy volt egy ilyen nevű klub Los Angelesben, ami leégett. Egyébként Alan Nimmo kedvenc zenekarának a The Red Devils-nek is volt egy ilyen című lemeze és hát asszociációnak is jónak találták a blues királyok, B. B., Albert és Freddie King neve után.
2011-ben jelent meg a bemutatkozó lemezük Take My Hand címmel. Óriási sikert értek el vele a közönségnél és a szakmában egyaránt, amit bizonyít, hogy a 2012-es British Blues Awards gáláján ők vitték haza a legjobb blues zenekarnak járó trófeát, valamint a lemezükkel is nyertek. Az ezt követő két albumukkal is tartani tudták a helyes irányt és szinte minden évben tartoltak a brit blues-rock díjkiosztókon. 2016 októberében megjelent dupla koncertlemezükkel tökéletesen foglalják össze az eddig megtett utat, és megérdemelten zsebelték be az újabb trófeákat, a szinte ’best of’ lemeznek is beillő kiváló élő anyaggal.
Kis szerencsével sikerült egy dátumot elcsípnünk az igen sűrű tavaszi KING KING turnéban, így végre a hazai közönség is élvezheti majd élőben a ’70-es évek rockzenéjéből (is) táplálkozó dallamos blues-rock dalokat, Alan Nimmo remek hangjával és kiváló gitárjátékával megfűszerezve. A hatások és tradíciók tisztelete mellett így kell szólnia napjainkban egy blues-rock zenekarnak!
A budapesti koncertet a szintén brit ZEALS nyitja majd, melynek zenekarvezető frontembere ismerős lehet majd sokaknak, hiszen az énekes/gitáros Harrisen Larner-Main az utóbbi öt évben szinte hazajár az A38 Hajóra, hogy részt vegyen a már hagyományos Nemzetközi Gary Moore Emlékesteken.
- Ajánlott hivatalos KING KING videó a 2015-ös albumról: „Rush Hour” –
- Ajánlott hivatalos KING KING videó a 2016-os koncertlemezről: „Waking Up” –
- Ajánlott hivatalos ZEALS videó a 2016-os EP-ről: „Playing Games” -

KING KING DISZKOGRÁFIA:
- Take My Hand (2011)
- Standing In The Shadows (2013)
- Reaching For The Light (2015)
- King King Live (2016)

KING KING:
Alan Nimmo – gitár/ének
Bob Fridzema – billentyűs hangszerek/vokál
Lindsay Coulson – basszusgitár
Wayne Proctor – dob/vokál

Az este menetrendje:
19:00 – Kapunyitás
20:00 – ZEALS (UK)
21:00 – KING KING (UK)

Helyszín: A38 Hajó - koncertterem // Műfaji besorolás: Rock / Blues
Belépő: elővételben 3900 Ft, a koncert napján 4500 Ft

További információ:
http://www.kingking.co.uk
https://www.facebook.com/events/585376048314679
https://www.a38.hu/

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek