Veszprém 2014. Apr. 17. (19:00)

Kiscsillag - Idáig tudom a történetet II.


Kiscsillag -  Idáig tudom a történetet II.
A tavaly év végi debütálás után Veszprémben is bemutatja Idáig tudom a történetet II. című műsorát a világhírű Kiscsillag.

Az irodalom, a színház és a stand-up comedy műfaji sajátosságaira is épülő koncert vendége Császári Gergely, Péterfy Bori énekes-színésznő és Vedres Csaba zongoraművész lesz. A Kiscsillag 2012-ben jelentkezett először az Idáig tudom a történetet című, rendhagyó műsorával, melynek egyik különlegessége volt, hogy a zene mellett fontos szerepet kaptak a félig színházias színpadi megoldások is a koncerten, továbbá hogy műsoruk az irodalom és a stand-up comedy műfaji sajátosságaira épült - ilyen megoldásokra pedig nem hogy együttesen, de külön-külön sem volt példa eddig a zenekar életében. A különleges hangulatú, humorban gazdag és izgalmas előadással élőben többek között Győrben, Kaposváron, Szombathelyen, Pécsen, Szegeden és Budapesten találkozhatott a közönség, két alkalommal pedig a tévékepernyőn is, miután a budapesti, Müpa-beli koncertet rögzítette a Magyar Televízió, és nem sokkal a koncert után adásba került. Bár a zenekar mindössze néhány ilyen jellegű fellépést tervezett, a nagy sikerre való tekintettel úgy döntött, hogy a "hagyományos, hangos koncertekkel" párhuzamosan, néhány városban ezzel a műsorral is bemutatkozik, így áprilisban Veszprémben is debütál az Idáig tudom a történetet. A rendhagyó zenei est Lovasi András ötletén alapul, aki egyik kedvenc íróját, Papp Sándor Zsigmondot kérte fel alkotótársnak. "Nyilván nem mi vagyunk az elsők, akik olyan műsorral jelentkeznek, ami elmozdul egy kicsit a színház, vagy az irodalom felé, de valami olyasmit próbáltunk kitalálni, ami nem csak nekünk új, mert még nem próbáltuk ki eddig, de másoknak is az lehet. A zenei blokkokat monológok vezetik be, amelyek kifejezetten erre az estre íródtak - és kicsit büszke is vagyok arra, hogy Zsiga által egy olyan szépirodalmi mű született, ami önmagában is megállja a helyét - és amelyeket mi magunk adunk elő a színpadon. Egy szerelmi három-négyszöget mutatunk be ezeken a monológokon keresztül, ez a műsor gerince, de a kötött forma ellenére előadás közben is folyamatosan változtatunk aszerint, hogy mi a közönség reakciója, ahogy az például a stand-up műsorokra jellemző" - mondja Lovasi András, a Kiscsillag énekes-dalszerzője. Az Idáig tudom a történetet 1. című est 2013. november 28-án Budapesten, a Marczibányi téren búcsúzott a közönségtől, itt találkoztak utoljára a zenekar dalai Papp Sándor Zsigmond külön erre az estre írt novellafüzérével. December 29-én a pécsi Kodály Központban pedig az Idáig tudom a történetet 2. című új estjével mutatkozott be a zenekar, ami egyfajta folytatása az első rész történetének. A 2014. március elején megjelent új Kiscsillag lemez dalaiból néhány már eleve az Idáig tudom estek szereplőinek karakteréhez készült és egy olyan hosszabb novella részletei fogják keretbe őket, amit most Lovasi András írt.
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek