Budapest 2014. Jul. 31. (20:00)

KISCSILLAG


KISCSILLAG

Hamarosan a Barba Negra Trackbe is ellátogat a Kiscsillag zenekar. Tökéletes alkalom a július lezárására, az augusztus fogadására. Ugye?

A Kiscsillag negyven körüliek garázsrockzenekarának indult, amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, aztán úgy maradtak. Hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora. A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, és elkészült a Kiscsillag háromnegyed órás debütalbuma a Greatest Hits vol. 1.

A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette Mihalik Ábel ült a dobok mögé. 2009 tavaszán a zenekar már ebben a felállásban készítette el második lemezét, amely az Örökre szívembe zártalak címet kapta. A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel. 2010 novemberében a Kiscsillag újabb anyaggal jelentkezett. A Sirály című kislemezdallal, amely a 2011. november 4-én megjelent Néniket a bácsiknak! címet viselő album beharangozója is volt. Ezt a lemezmegjelenést is országos turnék, fesztiválfellépések és videoklipek készülése követte. Ekkora a Kiscsillag a hazai alterrock vonal legnépszerűbb zenekarai között van. 2012 őszén Idáig tudom a történetet címmel rendhagyó turnéra indult a Kiscsillag. A koncertsorozat legfontosabb újdonsága az volt, hogy a teljesen áthangszerelt dalok mellett prózai elemek is voltak benne. A zenekar tagjain kívül Vedres Csaba zongorista (ex-After Crying) és Pásztor Anna és Péterfy Bori felváltva szerepeltek az előadásban. A rendhagyó zenei est Lovasi András ötletén alapult, aki az első részhez Papp Sándor Zsigmond írót kérte fel alkotótársnak. 2013 decemberében pedig Idáig tudom a történetet II. címmel folytatódott a rendhagyó dalokat - szövegeket egymásba játszó koncertsorozat, amihez a prózai szöveget már Lovasi írta. Mindeközben 2013 kora őszétől a zenekar stúdióba vonult és nekilátott a negyedik lemezanyagának elkészítésébe. A lemez zenei producere ismét Tövisházi Ambrus. A lemez címe: Szeles és 2014 márciusában jelenik meg, és készítői szerint szép is lesz meg jó is, ami együtt különösen nehéz.  

A zenekar:
Leskovics Gábor: gitár, ének, billentyű
Lovasi András: ének, gitár
Mihalik Ábel: dob, vokál
Ózdi Rezső: basszusgitár

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek