Budapest 2017. Mar. 17. (20:00)

Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban


Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban

2016-ban koncertsorozatot indítanak a Viva la Voce művészei. A felújított Mátyás-templom méltó környezetet biztosít egy hangulatos kamaraest eltöltéséhez.

A kiváló akusztikával rendelkező, télen fűtött templom nagyszerű otthont ad ezeknek az orgonával kísért esteknek. A koncerteken olyan neves szólisták működnek közre, mint Faludi Judit, Pándi Piroska, Hock Bertalan és Szenthelyi Krisztián.

A fellépőkről

Faludi Judit – csellóművész, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, Liszt Ferenc-díj

Kilenc évesen kezdett el csellózni, a budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanult tovább. 1993-ban vette át előadóművészi diplomáját. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszott egészen 1997-ig, emellett tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak. 1998-ban kezdte meg szóló- és kamarazenei pályafutását és azóta is állandó résztvevője a magyar zenei életnek. Rendszeresen fellép a budapesti Zeneakadémián, az Országház Kupolatermében és a Magyar Rádió márványtermében, a Budapest Kongresszusi Központban, illetve Budapest nevezetes helyszínein.

Rengeteg művésszel dolgozott már együtt, például Kovács János karmesterrel, Jandó Jenő zongoraművésszel, Szenthelyi Miklós hegedűművésszel, Kiss Gyula zongoraművésszel, Szenthelyi Judit zongoraművésszel és Illényi Katica hegedűművésszel és még számtalan más művésszel is.

2005-ben a Magyar Rádió „A hét muzsikusává” választotta.

2007 márciusában az Indiában megrendezett Magyar Napok hangversenyeinek szólistája volt majd novemberben Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában adott koncertet, mellyel ismét elnyeri a Magyar Rádió „A hét muzsikusa” címet.

2008 januárjában Szenthelyi Miklós hegedűművésszel ad Kodály-hangversenyt a Kairói Operaházban. Nem sokkal később megjelent első önálló lemeze Csellóvarázs címmel.

2008 őszén az Egyesült Államokban, 2009 januárjában Japánba koncertkörútra utazott.

2009 március 15. alkalmából Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.

Mesterhangszerét a híres olasz hangszerész, Gagliano, a 18. században készítette.

Pándi Piroska – Liszt-Ferenc-díjas énekesnő 

2002-ig a Passau város által létrehozott nemzetközi Verdi Gála tagja volt. 2003-ban és 2004-ben operett-turnén vett részt az USA-ban, New York-tól Chacago-ig. Számos koncertet adott Izraelben, Franciaországban, Belgiumban és Svájcban.

Díjak: Bajot kritikusok Ezüstrózsa díja

Liszt Ferenc-díj 2014

Fontosabb szerepei:

Mozart: Várazsfuvola – Pamina, Első dáma

Mozart: Figaro házassága – Grófnő

Webber: A Bűvös vadász – Agatha

Lehár: A víg özvegy, A mosoly országa – Liza

Strauss: Cigánybáró, Bécsi vér, Denevér – Rozalinda

Verdi: Álarcosbál – Amélia, Verdi: Traviata – Violetta

E. Krenek: A Diktátor – Scharlotte

Jelenlegi szerepei a Madách Színházban:

Webber: Az Operaház Fatomja – Carlotta Giudicelli

Disney – Cameron Mackintosh: Mary Poppins – Andrews kisasszony

Hock Bertalan – orgonaművész

A középiskola elvégzése után erősáramú villamosmérnöki oklevelet szerzett, majd két évig a Ganz Villamossági Művek transzformátor-tervező mérnökeként dolgozott.

A Műszaki Főiskola mellett orgonatanulmányait Baróti Istvánnál kezdte. Tanítványaként, éveken keresztül részt vehetett az Esztergomi Főszékesegyház romos nagy Mooser–orgona maradványainak feltárásában és megszólaltatásában. Az elméleti alapokat is itt tanulta meg. A Zeneakadémián Gergely Ferencnél folytatta tanulmányait, és ezzel egyidőben került a Budavári Mátyás-templomba orgonistának, ahol a Rieger nagyorgona felmérését és 1983-ban a felújítás tervezői-szakértői munkáját végezte. Azóta is a templom művész- orgonistájaként dolgozik.

Az orgonaművészi diploma után a Weimari Zeneakadémián ösztöndíjasként tanult tovább Rainer Böhme professzornál. Gerhard Böhm gothai orgonaépítő műhelyében a kézműves fogásokkal is megismerkedett. Európa-szerte koncertező orgonaművészként alkalma volt a hangszerekbe betekinteni, felméréseket, összehasonlító tanulmányokat végezni, valamint megismerhette az orgonaépítés és restaurálás gyakorlatát. 1989 óta a budapesti Solti György Zeneiskola orgona- és hangszerismeret tanára. 1993-ban az Országos Magyar Cecília Egyesület megbízottjaként részt vett az országos orgonás műemléki konferencián. Az itt elfogadott irányelvek kidolgozásának aktív részese volt. 1995 óta az új orgonák tervezése mellett számos műemlék orgona restaurálásánál végez szakértői munkát.

Szenthelyi Krisztián – tenor

1997. augusztus 28-án születtem Budapesten, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművész és Faludi Judit Liszt-díjas csellóművész gyermekeként.

Egy hirtelen de sikeres ötlettől vezérelve életemben először léptem színpadra első szólisztikus fellépésemként 2011-ben, a Vígszínházban, akkor még táncos palántaként, Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművésszel.

Azonban a táncról lemondva,több mint 5 év szereplésmentes év után, életem egy számomra izgalmasabb tényező felé fordult és ekkor eldöntöttem, énekes leszek!

2012-ben Jani Gabriella barokk opera-énekesnőnél kezdtem el éneklést tanulni majd nem sokkal később, 2014-ben Hormai József operaénekesnél folytattam tanulmányaimat.

2015-től állandó fellépője vagyok a Budavári Mátyás-templomnak és számtalan más koncertteremnek illetve rendezvényközpontnak, mint szólista.

Számomra hatalmas megtiszteltetésként olyan nagyszerű énekesekkel dolgoztam/dolgozhatok együtt, segítenek és hallgatnak meg mint Kertesi Ingrid, Kováts Kolos, Sólyom-Nagy Sándor, Pándy Piroska és Molnár Levente világhírű operaénekesek.

2016-ban pedig Miklósa Erika opera-énekesnővel koncertezem a Budapest Kongresszusi Központban!

 

Cím:

Mátyás-templom (Budapest, Szentháromság tér 2.)

Jegyárak:

Bronz – 3.900 Ft

Silver – 4.900 Ft

Gold – 7.900 Ft

Platina – 9.900 Ft

A jegyárak szektoronként változnak. A Platina jegyek az oltáron belül elhelyezett kényelmes padsorokba szólnak, melyek közvetlenül a zenekar mellett találhatók. A Gold szektor közvetlenül az oltár mellett található, a Silver szektor az első padsorokat, míg a Bronz szektor a hátsó padsorokat jelenti.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek