Budapest 2015. May. 18. (19:30)

Kobajasi Kenicsiro és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara


Kobajasi Kenicsiro és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Kobajasi Kenicsiro és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Csajkovszkij:

Vonósszerenád, op. 48
szünet
Beethoven:
VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92
 
A Zeneakadémia Szimfonikus ZenekaraVezényel: Kobajasi Kenicsiro

A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara a 2014–2015-ös tanévben három jelentős projektben vesz részt. Ősszel Kocsis Zoltán vezényelte az együttest, áprilisban Vashegyi György dirigálásával Händel kései oratóriuma, a Theodora előadására vállalkoznak, a tanév végén pedig a legendás Kobajasi Kenicsiró áll a zenekar élére. A válogatott zeneakadémistákból álló szimfonikus együttesben való részvételhez a diákoknak meghallgatásokon kell részt venniük és szerződést kötnek velük, mint ahogy a végzés után, a „nagybetűs életben” zajlik majd az életük, s aligha van hatásosabb módja a tanulásnak, mintha olyan izzó muzsikusok húzzák magukkal az ifjú művészeket, amilyen az idén hetvenöt éves, örökifjú Kobajasi. A koncert műsorán Csajkovszkij népszerű Vonósszerenádja szerepel (az a mű, amelynek varázslatos dallamai elfedik, hogy milyen komoly nehézségeket támaszt a szerző a muzsikusokkal szemben), valamint Beethoven VII. szimfóniája, amelyet Wagner „a tánc apoteózisának”, Glenn Gould pedig az „első diszkózenének” nevezett.

 

Rendező:Zeneakadémia Koncertközpont

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek