Budapest 2015. Oct. 05. (20:00)

Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duó


Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duó
CAFe Budapest 2015 (Budapest Jazz Club)

Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo

VOICE&GUITAR

A 2005 óta létező Micheller Myrtill és Pintér Tibor alkotta ének-gitár formációt 2006-ban és 2010-ben is a legjobbak között díjazták a németországi Voice&Guitar nemzetközi versenyen. Az ének-gitár felállás bravúros játékot, gazdag és improvizatív előadásmódot jelent, így különleges zenei élményt nyújt. „Mi még elektronikus segítséggel sem élünk. Ezt szabadságként is fölfoghatnánk, ha azt nézzük, hogy csak egy emberhez kell alkalmazkodni” – mondta egy interjúban az énekesnő.

A csapat életében fontos állomás volt a 2009-es londoni turné, amikor híres jazzclubokban szerepeltek nagy sikerrel. Három stúdióalbumot készítettek, valamint az Újszínházban 2010-ben megtartott teltházas koncertjük felvétele CD-n és DVD-n is megjelent. 2014-ben Erdélyben turnéztak. A 2015-ben 10 éves formáció a Katona József Színházban tartotta jubileumi koncertjét, amelyre pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket.

„Nagyon sok mindent kell megtervezni ahhoz – tudjuk meg Micheller Myrtilltől –, hogy egy koncertestén át lekössük a hallgatóság figyelmét. Itt nem lehet 'lesz, ami lesz' alapon zenélni. Ahhoz, hogy ez mégis élő és izgalmas legyen, kell egy olyan gitáros, mint Pintér Tibor, aki az évek alatt egy nagyon komplex gitártechnikát fejlesztett ki. Teljes mértékben az ő kezében van a zene groove-ja: ő játssza a basszust, a ritmuskíséretet, a harmóniákat, és gitárszólók is sűrűn vannak”.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek