Budapest 2015. Oct. 06. (19:30)

Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok


Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok
CAFe Budapest 2015 (Zeneakadémia – Nagyterem)

A pécsi zenekar koncertjén idehaza ritkábban felcsendülő művek szólalnak meg, de a hangverseny nemcsak ettől lesz különleges: a műsort olyan darabok alkotják, melyek az énekes és hangszeres műfajok közötti átjárhatóságot példázzák. Néha úgy, hogy az énekszó éppen ott csendül majd fel, ahol kevésbé várnánk, de „néma” marad akkor, amikor a cím vagy a műfaj mást sugallna.

A második világháborút követően elsőként bemutatott Britten-operából származó, csaknem húsz perc hosszúságú Négy tengeri közjátékot gyakran játsszák önálló zenekari szvitként is. Énekhang Arvo Pärt Britten emlékére írott művében (Cantus In Memoriam Benjamin Britten) sincsen, csak a vonósok éteri tisztaságú dallamait hallhatjuk. Sibelius szerzeménye, a Kalevala tragikus sorsú szereplőjéről, Kullervóról írott öttételes szimfonikus költemény azonban a szólisták és az énekkar szerepeltetésével úgynevezett kórusszimfóniává nemesedik.

Műsor:

Arvo Pärt: Cantus in Memoriam Benjamin Britten

Britten: Négy tengeri közjáték a Peter Grimes című operából

Sibelius: Kullervo-szimfónia, op. 7

Közreműködik: Johanna Rusanen / Kullervo nővére, Juha Uusitalo / Kullervo – ének, Pannon Filharmonikusok, Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán)

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek