Mit látott, miket hallhatott Bartók a 20. század elején, az akkori Magyarország falvaiban? Milyen volt annak a miliőnek a varázsa, melynek belső lényegét oly fontosnak tartotta kifejezésre juttatni?
A lényeges az – vallotta –, hogy a parasztzenének azt a szavakkal le sem írható benső karakterét vigyük át zenénkbe, sőt nem csak azt, hanem az egész paraszti muzsikálásnak, hogy úgy mondjam, a levegőjét.”
A pásztor dudája, a parasztasszony saját keze által szőtt, varrott, hímzett viselete, a gazdalegény táncbéli ügyessége, de még a koldusok tekerőjátéka is egy olyan műveltségnek voltak a lenyomatai, melynek célját és értelmét az identitás kifejezésének mindenkori igénye adta meg.
Agócs Gergely és muzsikus partnerei – többek között Szabadi Vilmos, Homor Zsuzsa, Herczku Ágnes, Pál István „Szalonna” – az autentikus népzene és Bartók művészetének dallampárhuzamai mellett szeretnék felmutatni a két zenei világban párhuzamosan ható hangszeres virtuozitás egyszerre különböző és hasonló elemeit.
Szólj hozzá!