A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Konzervnyitó Akciócsoport
2010. június 11. (20:00)
Konzervnyitó AkciócsoportA Konzervnyitó Akciócsoport egy rendhagyó művészi közösség, amelyet Szandai Mátyás és Dés András, a magyarországi improvizatív zenei színtér két fiatal tagja hívott össze. A csoport havi rendszerességgel szervez koncertsorozatot, ahol alkalmanként más-más témát jár körül. A témák az esetek többségében nem zenéhez kapcsolódóak, kiválasztásuk elsődleges szempontja, hogy inspirálóak legyenek. A tagok egyik fő célja hogy újabb és újabb kihívások elé állítsák magukat és hónapról hónapra új darabokkal rukkoljanak elő az adott témával kapcsolatban. A zenészek mellett az est másik főszereplője egy, az adott témában kompetens vendég. Az est egyik fő mozgatórugója pedig az interaktivitás, hiszen nemcsak a meghívók kérdezik a meghívottat, hanem a vendég is hozzászól a koncerthez és természetesen a közönség aktivitására is számít a csoport. Reményeink szerint koncertsorozatunk igazi közösségteremtő erővel fog bírni, ahol párbeszéd alakul ki zene és társművészetek, hozzáértők és laikusok, előadók és közönség között.
A csoport tagjai: Bacsó Kristóf - szaxofon Dés AndrásHUN0 rajongó
Jegyárak Nem ismert
Regisztrátor Interticket
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
máj
12 20:00
máj
14 20:00
máj
21 20:00
máj
29 20:00
szept
17 16:00
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legisme ... tovább olvasás
2012/05/24
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
|

