Budapest 2015. Feb. 28. (15:00)

Lajkó Félix- “folk”


Lajkó Félix- “folk”

Vendégek:

Palya Bea - ének
Csizmadia Anna - ének
Tintér Gabriella - ének

Közreműködők:

Bede Péter - szaxofon
Porteleki László - hegedű
Porteleki Áron - dob
Benke Félix - dob

Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene egyveleg. A hegedűs zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, neki pedig nem marad más hátra, mint hogy negyvenedik születésnapja apropóján megrendezett, Lajkó Félix-maraton című, határon innen és túl megtartott koncertjei megkoronázásaként, a Müpában két nap alatt három koncerten bemutassa, lezárja vagy újrakezdje mindazon zenei gondolatokat, melyek az eddigiek során éltették. Teszi ezt olyan kiválóságok közreműködésével, akik társai, partnerei voltak/lesznek pályafutásának.


Rendező: Fonó Budai Zeneház

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek