Budapest 2016. Jun. 16. (21:00)

Lantos Zoltán OpenSource


Lantos Zoltán OpenSource

KÖZREMŰKÖDIK:

 

Lantos Zoltán - hegedűk, elektronika
Tálas Áron - zongora, billentyűs hangszerek
Fonay Tibor - basszusgitár, nagybőgő
Csízi László - dobok
Andrew J - live elektronika

 

Lantos Zoltán együttese, az OpenSource egy olyan, nehezen behatárolható irányzatot képvisel, amelyben a hegedű ritkán hallható elektronikus és groove-centrikus közegben szólal meg. Mindezt ellenpontozza és átjárja egyfajta meditatív minimalizmus, mélyen áthatva a keleti zenék gondolatiságával és spiritualitásával, miközben a ritmusszekció - DJ-vel és élő elektronikával kiegészülve - szinte táncolhatóvá teszi ezt a lebegést, valahol a kultikus szabadzene, a D'n'B, a Dubstep, a World Music, a Rock és a Nu Jazz határmezsgyéjén. Ugyanakkor valójában semmiképpen sem eklektikus zene ez. Inkább egy organikus centrumból kiáramló, izgalmas, intellektuális játék és beavatás azon az ösvényen, amit ez a sajátságos hegedű-sound már évek óta alakít.

 

Az OpenSource - nevéből is adódóan - „nyílt forrású” közös műhely kíván lenni, címkék és műfaji határok nélkül. Lantos Zoltán kiváló partnerei fiatal, de már ismert zenészek a magyarországi színpadokon és külföldön is.

 

„(Az OpenSource) több dologban is támaszkodik a Mirrorworld stiláris és esztétikai eredményeire, de valóban új korszakot nyit Lantos új kompozícióival. Az OpenSource elnevezéssel a zenekar vezetője a tiszta forrásra is utal, nemcsak a world music alapállású, de a kommersztől távol tartott felfogásra. A zenekar összeállítása és a szerzemények egyaránt és egyszerre fontosak nála: Lantos valami egészen elképesztően magas szinten tudja a zene rétegeit felépíteni, egymásra rakni. Szinte minden számában van valami szerkezeti trouvaille, és még a régiekbe is olyan új intrókat, táguló-nyitó, vagy szűkülő-záró szakaszokat iktat be, amelyeket bármelyik agyondekorált Morricone megirigyelhetne. Lantost nem csak a zenekari hangzás foglalkoztatja ilyen mélységben, hanem hangszerének, az öthúros és az indiai rezgőhúros hegedűnek elektronikus alterációi is.”
Zipernovszky Kornél - Fidelio

 

zoltanlantos.com 

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek