Budapest 2014. Sep. 06. (20:00)

LEANDER RISING


LEANDER RISING

A Leander egy magyar együttes Budapestről. Kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojectjeként indult bemutatkozó klipje, a „Csak Te” volt, ami elsőre nagy port kavart az interneten és a hazai szintéren.

A videó híre gyorsan eljutott Vörös Attilához, a hazájában akkor már jól ismert fiatal gitártehetséghez - aki 2010-ben csatlakozott a legendás amerikai Nevermore együtteshez – és egy gyors találka után már duó-ként funkcionált tovább a project.

A gitáros eleinte vendégszólóival egészítette ki Köteles Leander szerzeményeit („Viharom Tavaszom” , „Ördög Naplója”), később azonban már duo-ként működött tovább az addigra már komoly népszerűségre szert tett közös projectjük – amely időszakban született meg a Seress Rezső által megírt világhírű „Szomorú Vasárnap” c. dal feldolgozása, a Rihanna – Only Girl cover, illetve az első közös saját daluk, a „Szívidomár”. Mialatt Attila az Egyesült Államokban turnézott, Kötelese Leander elkészítette a duo egyik talán addig legsikeresebb klipjét, a Lady Gaga „Bad Romance” covert.

2010 szeptemberében aztán egy újabb fordulat következett be a project életében. Egy teltházas fővárosi koncerten – ahová közel 600 ember jött el egy 150 fősre tervezett klubba - debütált a duó, aminek a sikerein felbuzdulva Takács „Jozzy” József gitáros (Wendigo/String Theory) és Maczák Márk dobossal kiegészülve megalapították a zenekarukat, a project-ként már jól bevált Leander néven.

Az együttes első igazi debütálása egy kisebb, 4 állomásos miniturné volt 2011 márciusában. A turné minden egyes állomása teltházas volt, a fővárosban pedig közel 900 ember volt kíváncsi az együttesre.

A nem sokkal ez után a tanulmányaira koncentráló – éppen államvizsgázó – Maczák Márk dobos helyére az a Budai Béla érkezett, aki a Vulgar Display Of Cover PanterA tribute zenekarban akkor már egy ideje együtt zenélt Vörös Attilával.

A lendületen ez végül mit sem változtatott, amit jól bizonyítanak az eddigi fellépések, egy hihetetlenül sikeres nyári fesztiválturné illetve egy 1200 fős Zöld Pardonos koncert, ahol már a szakma mellett a Sony Music is felfigyelt az együttesre.

Az együttes 2011 júliusában végül le is szerződött a Sony Music-hoz, szeptember 10-én pedig elkezdi a több mint 2 hónapos országos turnéját.

A történet még csak most kezdődik…

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek