Balatonfenyves 2014. Jun. 27. (20:00)

Charlie koncert


Charlie koncert

Június 27. és augusztus 23. között Balatonfenyves élete kissé megváltozik. Megváltozik, hiszen közel harminc estén át nagyszabású zenei és színházi produkciók érkeznek a tó partjára – ugyanakkor csak kissé változik meg, mert Fenyvesre továbbra is érvényes lesz a település szlogenje, hogy csendes és családias, kultúrára fogékony üdülőhely.

Rendhagyó fesztiválra kerül sor az 1989-ben a kettesfogathajtó világbajnokságra épült, felújított helyszínen. Nem néhány nap alatt darálják le rövidített műsoraikat a fellépők: minden este egyetlen, valóban színvonalas előadást élvezhet a közönség. Méghozzá többnyire olyat, ami csak erre a helyszínre szabtak, azaz máshol nem látható és hallható.

A nyár folyamán a magyar könnyűzene legjelesebb képviselői érkeznek Balatonfenyvesre, fellép Charlie, Demjén Ferenc, Zorán, Fenyő Miklós, Hobo, Lerch István és Révész Sándor, az együttesek között pedig a „nagy öregek” a Korál és a Bikini mellett, az ifjabb generáció is képviselteti magát: a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Vad Fruttik előadásával.

Ami a színházi programokat illeti, szabad téren ritkán látható prózai produkciók elevenednek meg Fenyvesen, mások mellett Kulka János és Kern András főszereplésével. S talán nem is létezik olyan musical, illetve rockopera, amelynek dalai ne csendülnének fel a BALATONPARK estéin, a  Képzelt riporttól  egészen a Jézus Krisztus Szupersztárig.

Kellemes nyarat kívánnak a szervezők!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek