Budapest 2015. Apr. 02. (19:30)

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Harcsa Veronika - ének, Varga Gábor - klarinét


Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Harcsa Veronika - ének, Varga Gábor - klarinét

Az együttes a tehetséges, fiatal énekesnővel, Harcsa Veronikával és Varga Gábor klarinétművésszel ad egy különleges koncertet a Budapest Music Centerben.

Harcsa Veronika 2007-ben a Too Early c. számával vált ismertté Magyarországon, s Speak Low c. albuma Japánban már 2007-ben, a megjelenés évében a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának csúcsúra ugrott. Zenei fesztiválok résztvevőjeként már 20 országban fellépett, s számos formációban részt vett.                   

2010-ben a frissen megalakult Bin-Jip együttes énekesnője lett, 2011-ben megjelent Lámpafény címmel a magyar költők verseit megzenésítő albuma.

Zenekarunkkal Veronika Gershwin-és Enrico Pieranunzi-dalokat ad elő.

Varga Gábor rendszeres szereplője a hazai valamint a nemzetközi koncrtéletnek, úgy szólistaként, mint kamaramuzsikusi minőségben, Hazánk szinte valamennyi szimfonikus, illetve kamarazenekarával fellépett már szólistaként, vendégművészként megfordult Finnországban, Szlovákiában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Kínában, Taiwanon, Szingapúrban, Spanyolországban, olyan koncerttermekben lépett fel, mint a bécsi Musikverein ( 2006, 2008 ), vagy a lipcsei Gewandhause ( 2006 ) a taipei National Concert Hall, a Zeneakadémia Nagyterme, vagy a MÜPA.

Kamaramuzsikusként megfordult Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Cipruson, Olaszországban. Rendszeresen tart mesterkurzusokat a világ számos pontján s a kortárs zenei életben is aktív.

 

2015. április 2., 19:30, Budapest Music Center

Nino Rota: Concerto per archi

Sebők Péter: Klarinét kvintett (zenekari változat)

km.: Varga Gábor - klarinét

*****

Peter Warlock: Capriol suite

Gershwin-és Enrico Pieranunzi-dalok

km.: Harcsa Veronika - ének1

További információ: http://www.lfkz.hu/hu/koncertek/sorozatok/2015-04-02-kortars-sorozat-ii--136/

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek