Budapest 2014. Mar. 06. (19:30)

MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/2.


MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/2.

Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szőke Tibor-mesterbérlet

W.A. Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfónia K. 551

J. Brahms: I. szimfónia, c-moll op. 68

Vezényel: Irwin Hoffman

Irwin Hoffman 2007 óta szinte minden évben vendégszerepelt a MÁV Szimfonikusok hangversenyein. Korát meghazudtolóan fiatalos, energikus karmester, akinek vezénylését sokrétű tapasztalata és életbölcsessége teszi hitelessé, és mindig élményszerűvé. Kísérletező kedvű muzsikus, aki nem egyszer tűzött műsorára olyan műveket, amelyeket a magyar közönség nem ismert, de mindig sikerült meggyőznie mind a zenekart, mind a hallgatóságot. Erre a gyakorlatra rácáfol mostani hangversenye, amelyre két jól ismert és népszerű remekművet választott. Azt várjuk tőle, hogy ezekről a sokat játszott és jól ismert darabokról is tud majd újat mondani. Mozart utolsó szimfóniája, a sorba negyvenegyedik, összefoglalása mindannak, amit Mozart a szimfonikus zene területén alkotott. Olyan tökéletes remekmű, amelyhez teljes joggal illesztették hozzá az utódok a római mitológia főistenének nevét. Nem kevésbé nagyszerű darab Brahms első szimfóniája sem, csak itt nem az összegzéssel, hanem egy zseniális pálya indulásával kerülünk szembe. Közismert, hogy Brahms mélységes tisztelettel és alázattal viseltetett zeneszerző elődei -elsősorban Beethoven- iránt, ezért mintegy húsz évig érlelte első szimfóniáját. Az eredmény az a nagyszerű mű, amelyből félreérthetetlenül kicseng a főhajtás Beethoven előtt, mégis ízig-vérig romantikus zene.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek