Budapest 2014. Jan. 11. (11:30)

MÁV Szimfonikusok - Unokák/2.


MÁV Szimfonikusok - Unokák/2.

Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem

Unokák és nagyszülők hangversenyei

Zenés mesék

S. Prokofjev: Péter és a farkas

Vezényel: Károlyi Sándor

Mesélő: Tóth Auguszta

Sorozatunk második hangversenyének ugyanaz a mondanivalója, mint az elsőnek: ismerkedés a zenekar hangszereivel és magával a zenekari hangzással. A párhuzam abban is áll, hogy szerzője ezt a művet is gyermekek számára komponálta. Az azonban már az aktuális műsor sajátossága, hogy ezt a pedagógiai célt egy mese felszíne alá rejti. A zeneszerző Szergej Prokofjev (1891-1953), a 20. századi orosz zene egyik legjelentősebb alkotója. 1918-ban elhagyta hazáját, de a harmincas évek közepén hazatért a Szovjetunióba, és ettől kezdve ott élt élete végéig. Nem sokkal hazatérése után, 1936-ban komponálta Péter és a farkas című zenés meséjét. Az előadás főszereplője a zenekar és karmestere, de mellettük van egy mesélő is. A mese főszereplője Péter, egy okos, bátor kisfiú és a körülötte élő állatok (madár, macska, kacsa, farkas), illetve emberek (nagyapó, vadászok). Mindegyik szereplőhöz egy külön hangszer illetve hangszercsoport tartozik, így a gyermekek könnyen felismerik annak hangját. Prokofjev zenéje nagyon színes, feszes ritmusokat alkalmaz, dallamai tonálisak, de a hangnemek pillanatonként változnak. Zenéjével remekül tud ábrázolni emberi lelkiállapotokat, drámai összeütközéseket - ezért is olyan sikeres táncjátéka, a Rómeó és Júlia. Kicsiben mindezek a zeneszerzői sajátságok megtalálhatók a Péter és a farkasban is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek