Budapest 2016. Apr. 02. (11:00)

MÁV Szimfonikusok - Varga/4. Olasz I.


MÁV Szimfonikusok - Varga/4. Olasz I.

Első ízben történik, hogy a Varga László-bérlet egyik hangversenye nem valamely zeneakadémiai koncert ismétlése. Első alkalom az is, hogy két ennyire fiatal muzsikus lép az Olasz Kultúrintézet színpadára.

Devich Gergely csellista mindössze 17 éves, de már kitüntették Junior Prima díjjal, több versenyen szerepelt sikerrel, 2014-ben pedig ő képviselte Magyarországot a Fiatal Muzsikusok Eurovízióján, Kölnben. Muzsikus családból származik: nagyapja, Devich János is gordonkaművész. Nem sokkal idősebb a koncert karmestere, Károlyi Sándor sem. Ő azon híres nagykárolyi Károlyi dinasztia leszármazottja, amelynek számos tagja játszott fontos és mindig pozitív szerepet a magyar történelemben. Sándor Münchenben született, néhány éve Bécsben él, az ottani Zeneakadémián tanulja a karmesteri művészetet. Már több ízben vezényelte zenekarunkat az Unokák és nagyszülők hangversenyén, felnőtt koncerten most először. A műsor összeállítása biztos siker: egy Mozart és egy Beethoven mű között Haydn Gordonkaversenye hangzik el. Joseph Haydn eszterházi szolgálata idején komponálta mindkét Gordonkaversenyét, C-dúr és D-dúr hangnemben. Mindkettő nehéz, de igényes és nagyon szép; jól engedi érvényre jutni a cselló meleg, simogató hangját.

Műsor:

W.A. Mozart: Figaro házassága – nyitány
J. Haydn: C-dúr gordonkaverseny
L. van Beethoven: VII. szimfónia

Közreműködik: Devich Gergely (gordonka)
Vezényel: Károlyi Sándor

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek