Budaörs 2017. Jun. 10. (18:00)

Mesél a Halálapa Blues Band


Mesél a Halálapa Blues Band

Helló BUDAÖRS!

2017. június 10-én, a PostArt színpadán mutatja be a Halálapa Blues Band különleges műsorát. Az idén 4 éves zenekar műsorában a Hobo Blues Band slágerei mellett saját dalok és különlegességek is felcsendülnek.

A Halálapa Blues Band 5 fiatal véletlen találkozásából és a magyar blues közös szeretetéből alakult 4 évvel ezelőtt! A zenekar a legismertebb dalokat tűzte repertoárjára a Kopaszkutya című filmből vagy a Vadászat című albumról, de emellett számos olyan – kevésbé slágeres - dalt is játszanak, amelynek a mondanivalóját fontosnak érzik a mai közönség számára.

A zenekar mottója: „Hobo Blues Band dalok, kicsit másképp”, mely azt jelenti, hogy a dalokat néhol átértelmezték zeneileg, de a régi rajongóknak sem kell megijedniük, autentikus hangzásra számíthatnak a koncert során. Különlegességük abban is rejlik, hogy két énekessel szólalnak meg azok a dalok, amelyben még Földes László mellett Deák Bill Gyula is a Hobo Blues Bandben énekelt.

Az estét a Deák Bill Gyula dalokra specializált Kőbánya Blues Band vezeti fel 20 órai kezdettel, majd utána a főszereplő zenekar csap a húrok közé, várhatóan 2 órás zenei élményt nyújtva. A koncertre a belépő: 1.000 forint lesz.

További részletek a zenekar Facebook oldalán meghirdetett eseményben találhatóak: https://www.facebook.com/events/234281963646713/

Mi várható a koncerten?
A Halálapa Blues Band mesél nektek a Tobacco Road-on eltöltött viszontakságok után a kutyák királyává felnövő fiún keresztül az életről, ahol az édes otthon visszavár, főleg ha nincs ott a postás vagy a rendőr vagy a villanyszerelő! Szó esik némi vadászati teendőkről is, finomságokról és mindenről, ami a magyar bluest naggyá és imádni valóvá tette az elmúlt évtizedekben!

A legnagyobb Hobo Blues Band slágerek mellett saját szerzeményeket és különlegességeket hallhattok tőlünk.

Program:
20:00 Kőbánya Blues Band
21:00 Halálapa Blues Band nagykoncert

Belépő: 1.000 forint

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon...

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Micimackó állás nélkül az utcán kóborol... – a költészet napja Bornai Tiborral és Karinthy Verával

Aki szereti a verseket, a költészetet az minden év április 11-én biztosan talál egy jó programot ehhez kapcsolódóan. Az idei Magyar Költészet Napján a Csili Művelődési Központban Karinthy Vera és Bornai Tibor Öt Karinthy és én című estjét láthatta a közönség.

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a Bánkitó szervezői is hoztak egy hasonló döntést, igaz, ők csak "arrébb tolják" a fesztivált.
Új koncertek