koncert.hu
hirdetés
Segítse munkánkat!
Mészáros Árpád Zsolt
2010. augusztus 13. (21:00)
Buy

Mészáros Árpád Zsolt

Siófok » Kálmán Imre Kulturális Központ • 2010. augusztus 13. (21:00)


A „Szédült Világ" MÁZS tolmácsolásában

 

A Siófoki Nagykoncertek Rendezvénysorozatán belül, Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze - Szédült Világ című albumának lemezbemutató koncertjét tartja.

 

A musicalénekes ősszel megjelent lemeze, mind zeneanyagában, mind szöveg értelmezésében, hűen tükrözi a Művész személyes tapasztalatszerzése által megélt és a világgal mindig szembe néző „Én" realitásvágyának harmóniáját.
A téma mély tartalommal való telítettségéhez hozzásimul a lírai hangvétel, az önfeledt élni akarás, az állandó küzdés a világ forgatagával, amely színpadi címszerepeiben is testet ölt, Mozart-ként és Rudolfként egyaránt.
Az eddig önmagát kereső „Én" arra int mindnyájunkat, hogy a sokszor csábító mellékutaknak tudjunk nemet mondani, és akkor hosszú utat megtéve ugyan, de mindig győztesként érünk célba.
A boldogság által megélt béke, nyugalom, az élet apró örömeinek értéket tulajdonító lélek gazdagsága teszi naggyá az embert, cinikusan fittyet hányva az álarc mögé rejtett szabadon mozgatható bábuk élettelen világára.
A Legyen Ez Egy Őrült Nap címmel megrendezett nagykoncerten, a közönség elsőként hallhatja MÁZS legújabb nagylemezének dalait élőzenekarral kísérve.

 

A koncert helyszínének, az idén teljesen felújított Siófoki Szabadtéri Színpad (KIKK) ad otthont, melynek hangulata szorosan egybeforr MÁZS egyéniségével, a szabadság, a laza, kötetlen jókedv hangulatával.

 

Árpi egyik fellépő társa Janza Kata lesz, akivel közös duettet is énekel a lemezen.

 

2010. augusztus 12-én 19:00-kor a siófoki Tesco áruházban dedikálja lemezét az énekes!

 

 

Jegyárak
Nem ismert
Regisztrátor
Interticket
új hozzászólás
ott leszek!
kedvenceimhez
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
noavatar
MAMUKA
 
noavatar
dóry23
 
noavatar
Honeybear
 
noavatar
bihariorsi
 
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
ápr
09
 
0
ápr
16
 
0
júl
17
 
4
júl
23
 
0
júl
30
 
3
aug
13
 
4
E-mail
Jelszó
bejelentkezve marad
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Koncert ·
Telt ház előtt adott koncertet a Dani Klein neve alatt futó Vaya Con Dios a Syma csarnokban. Mivel a zenekar első sikereit a kilencvenes években ... tovább olvasás
2010/09/02
 
Koncert ·Szenzációs koncertnek lehettek szem- és fültanúi azok, akik két és fél évvel ezelőtt ott voltak a Művészetek Palotájában és a Millenáris Teátrumban, ahol a billen ... tovább olvasás
2010/08/31
 
Interjú ·Varnus Xavér örömmel várja a világhírű zongorista, Jacques Loussier triójának koncertjét, amely jövő héten lesz a Budapest Kongresszusi Központban. A legendás orgona ... tovább olvasás
2010/08/19
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
Bognár Szilvia, Fanfara Comple
szeptember 24.
Fonó Budai Zeneház
Palya Bea, Bojana Nikolics
szeptember 25.
Fonó Budai Zeneház
Boban & Marko Markovics Orkest
október 17.
Fonó Budai Zeneház
HOT JAZZ BAND
november 28.
IBS Színpad
NEOTON UNPLUGGED
április 05.
Művészetek Palotája
összes koncert
ÚJ KOMMENT
siki
2010-08-20 14:30
Lehetne tudni,mi a program?kitől lehet e
citrom
2010-07-06 09:43
fáj a szívem, hogy nem lehettem ott
tomka25
2010-06-30 15:33
hy mkinek!én uj vok még itt de Imádom l
HeNtEs
2010-06-03 19:44
Nekem nem tűnik halottnak.
Erika20
2010-05-25 20:37
http://www.inna.ro/events/ Itt nincs 4-
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat