Budapest 2015. Apr. 10. (19:30)

Mocsári Károly és az Attitude Vonósnégyes / BTF


Mocsári Károly és az Attitude Vonósnégyes / BTF

Száz éve, 1915-ben hunyt el a magyar későromantika egyik legjelentékenyebb mestere, Goldmark Károly. Termékeny szerző volt, életműve ma ismét rengeteg felfedezni valót kínál, "nagy muzsikus, tudás, invenció dolgában az elsők közé" tartozik - írta róla Bálint Aladár a Nyugatban.

Túl a nyolcvanadik életévén írta meg emlékiratait, mely a korszak zenei életének, művelődéstörténetének egyik különösen értékes dokumentuma. Mocsári Károly és kamarapartnerei a szerző életműve előtt tisztelegnek a kerek évforduló alkalmából.

"Az emberiség legnagyobb lángelméi sorában is ritka unikum Goldmark Károly zsenije. Nála az intuíció, az ösztön ősereje pótolja az alapos tanulmány, a céltudatos szellemi nevelés, a korszerű iskolai képzettség hiányát" - vallotta róla Mezey Zsigmond 1925-ben. Mocsári Károly és az Attitude Vonósnégyes koncertjén a zeneszerző fiatal pályatársaitól - Debussytől és Dohnányitól - egy-egy korai mű csendül fel, valamint Goldmark egyik utolsó darabja, a cisz-moll zongoraötös, mely már csak a komponista halála után jelenhetett meg. A nagy műgonddal kialakított kamaraművek különösen szemléletesen igazolják Goldmark tehetségét, és nem mellesleg: e darabok az ifjú pályatársak kompozícióinak társaságában valósággal kivirulnak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséges hallgatóiból két éve alapított Attitude Vonósnégyes és Mocsári Károly zongoraművész hangversenye - sok egyéb mellett - a felfedezés örömével is kecsegtet.

Műsor:

Goldmark: Ballada, op. 54
Debussy: G-dúr trió
Goldmark: cisz-moll kvintett
Goldmark: e-moll trió, op. 33
Dohnányi: c-moll kvintett , op. 1

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek