A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN NYÁRI KÁROLY
2010. szeptember 22. (20:00)
NYÁRI KÁROLYNyári Károly klasszikus zongora-tanulmányait szülővárosában, a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte. Tizenhárom évesen már első helyezést ért el egy országos zongoraversenyenA középiskolát a győri Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora tanszakán folytatta, de érdeklődése egyre jobban a jazz felé fordult.1981-ben Gonda János növendékeként a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz-zongoratanszakán szerzett előadóművészi és zongoratanári diplomát.Az előadó 1986-tól Hollandiába kapott meghívást, ahol elegáns hotelekben, „piano bar"-okban amerikai zongoristák váltótársaiként kezdte pályáját.Itt lehetősége nyílt találkozni, valamint együtt játszani több világsztárral Pl.: Chaka Khan, Gloria Estefan, Mariah Carey, Phil Colins, Elton John stb., akik mind szívesen hallgatták játékát. Chaka Khan a Music Television - beli felvétele után, több órán át együtt énekelt a népszerű zongoristával.Hosszú évekig tartó külföldi tartózkodása alatt számos televízió- és rádióműsor sztárjaként is fellépett. Sikereire való tekintettel megkapta a holland állampolgárságot.A nemzetközi sikerek és fellépések után a virtuóz zongorajátékáról és jellegzetes énekhangjáról híres előadó 1992-ben visszatért Magyarországra.Felkérést kapott a Grand Hotel Corvinus Kempinski Budapest Corvinus Piano bárjában való közreműködésre, melynek kapcsán a kiváló képességű muzsikust néhány éven belül itthon is „felfedezték" és nagy népszerűségre tett szert.
Nyári KárolyHUN0 rajongó
Jegyárak Nem ismert
Regisztrátor Interticket
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legisme ... tovább olvasás
2012/05/24
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
|

