Debrecen 2015. Mar. 27. (20:00)

Nyughatatlan a Roncsbárban!


Nyughatatlan a Roncsbárban!

Szabolcsban helyi lakosokkal forgatta le új klipjét a Nyughatatlan!
A Nyughatatlan zenekar első körben Johnny Cash emlékét őrizte, az ötletből azonban az évek alatt kicsit több lett. A legendás zenész emléke így pedig mára már több lemeznyi saját dallá fejlődött.
A Nyughatatlan legújabb videója - amit a Jaj című dalukra forgattak-, most még izgalmasabb és kreatívabb, mint a csapat eddigi klipjei: ugyanis néhány hosszú snittből, mindössze három vágással készült el a videó. A videót egy szabolcsi kis faluban, Szakolyban forgatták le.
"Gyerekkoromban rengeteget nyaraltam Szakolyban, ugyanis itt éltek a nagyszüleim. Amikor megszületett a gondolat, hogy milyen klipet szeretnénk, egyből Szakoly ugrott be, mert ott egy téren megtalálható egy katolikus templom és egy klasszikus falusi kocsma is - kommentálta a videót Kovács Kornél, a zenekar frontembere.

A klip amúgy valóban éppen attól nagyszerű, hogy ennyire egyszerű: egy kocsmából kitérő munkásember, egy fiatal lány, és egy postás meséli el a történetet. Csonka Valter ismert debreceni zenész és színész alakítja a munkást, a Csokonai Színház egyik volt színésze, Szanyi Sarolta játssza a fiatal lányt, a postás bőrébe pedig Burai Árpád, a Campus Rádió közkedvelt riportere bújt.

A zenekar harmadik kiadványa március 27-én lát majd napvilágot, egy időben az együttes debreceni születésnapi koncertjével, ahol Csató Péter a Replika frontembere is fellép vendégként. A budapesti koncertjükön április 10-én a rockabilly körökben jól ismert énekes nő, Nitus fog vendégeskedni.  A kislemez különlegessége pedig az, hogy olyan dalok kerültek fel rá, amivel a csapat „A Dal” című versenyre jelentkezett idén.
Legközelebbi Nyughatatlan bulik: 03.14. Nyíregyháza, 03.21. Esztergom, 03.27. Debrecen, 04.04. Székesfehérvár, 04.10. Budapest, 04.25. Szarvas, 05.14. Sopron

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek