A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN OMAR BASHIR -
2010. november 30. (20:00)
OMAR BASHIR -Omar Bashir két év kihagyás után újra Magyarországon lép fel 2010. november 30-án (20:00 óra) a Kongreszusi Központban. Budapest az egyik állomása lemezbemutató világkörüli turnéjának (Lengyelországban és Svédországban lesz közvetlenül előtte, onnan érkezik haza). Különleges műsorral készül a hazai közönségnek. A koncert első felében improvizatív jelleggel tradicionális iraki zene lesz majd hallható, melyben az iraki származású, Hollandiában élő AL Obaidi (édesanyja az egyedüli világhírű iraki tradicionális énekesnő), Hoszman Ádám és Tarr Gergő ütősök, Takács Donát basszusgitáros, Vidák Róbert flamenco gitáros, valamint Petz Bálint gitáros közreműködik. A koncert második felében kerül bemutatásra az újonnan megjelent 19. lemeze, Örült Lant címmel (EMI Music), mely a világ 10 legjobbjai között szerepel. 7 tagú zenekarát is kibővítette 11 főre és további vendégeket is hívott. Szakcsi Lakatos Bélát (zongora), Tátrai Tibort (gitár) és az iraki származású énekesnőt, Baidar Al Basrit, aki 2003-ban a holland Metropoll Szimfonikus Zenekarral lépett fel. Egyetlen egy dal lesz, melyben ének hallható. Omar Bashir bármerre jár a világban, Édesanyjának írt dalát mindig eljátssza. Felejthetetlen és kellemes estére mutat Omar Bashir személye, a koncert és a meghívott vendégek. Omar BashirHUN0 rajongó
Jegyárak 3500 Ft 4990 Ft 5990 Ft 6990 Ft 8990 Ft
Regisztrátor Interticket
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
aug
24 20:00
okt
13 20:00
nov
29 19:00
dec
01 20:00
dec
26 19:00
jan
25 18:00 Gyermekek a gyermekekért / A Yeodo Ifjúsági Szimfonikus Zenekar hangversenye (Dél-Korea)(Komolyzene)
máj
08 20:00
szept
19 19:30
nov
03 20:00
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legisme ... tovább olvasás
2012/05/24
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Lezárult a Pannónia Fesztivál nyereményjátékunk! A nyerteseket e-mailben értesítettük, gratulálunk!
Hamarosan újabb játékokkal jelentkezünk! ... tovább olvasás 2012/05/21
|

