Budapest 2015. Jun. 07. (20:00)

OneRepublic - 'The Native Tour'


OneRepublic - 'The Native Tour'

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb csapata végre hazánkba érkezik! OneRepublic koncert június 7-én a BudapestArénában!

A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló banda először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, bármilyen lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en. Ehhez képest meglehetősen sokat kellett várni debütáló albumukra, ami némi viszontagság után - első kiadójuk a megjelenés előtt 2 hónappal kirúgta a csapatot, amit valószínűleg azóta sokszor megbántak már -, végül 2007-ben jelent meg. Viszont első kislemezükkel, az Apologize-zal rögtön be is robbantak a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezették a slágerlistákat, további ötven országban pedig top10 felvétellé vált a Grammy-díjra is jelölt dal.

Második lemezük hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el 2009-ben, többek között a Good Life és az All The Right Moves nótáknak köszönhetően.
Harmadik albumukra kicsit hosszabban kellet várni a rajongóknak, azonban a végeredmény nem csupán őket kárpótolta, hanem minden kétkedőt is elhallgattatott, akik úgy gondolták, a OneRepublic már nem fogja tudni megismételni kezdeti sikereit.

2013-ban megjelent Native anyaguk rögtön a listák élvonalába került, és bár már az If I Lose Myself daluk is több országban a listák élére tört, ám az igazi, fél éven át kirobbanthatlan sláger státuszt a Counting Starshozta meg számukra, amelyet itthon is szinte óránként játszottak a különböző adók. A kislemezt több mint 5 millió példányban talált gazdára csak az USA-ban, s a mai napig az egyik legkedveltebb felvétel a világ számos pontján. Idén Love Runs Out című daluk pedig ismételten bebizonyította, hogy nem csak véletlenül és egyszer-egyszer sikerül világslágert letenniük az asztalra.

Jelenleg mindenki a OneRepublic-ra kiváncsi, a zenekar tavaly megkezdett és a mai napig is tartó turnéja eddig 169 teltházas koncertet foglalt magában öt kontinensen, de most újabb fellépésekkel egészítették ki The Native Tour elnevezésű koncertkörútjukat, így végre a magyar rajongóknak is lehetőségük lesz élőben látni kedvencüket, június 7-én a Budapest Arénában.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek