Miskolc 2015. Oct. 05. (19:00)

ŐSZI PARÁZS


ŐSZI PARÁZS

Hogy mit is jelenthet az ősz immár az 52. évadját megkezdő Miskolci Szimfonikus Zenekarnak? Elmúlt idők hevét, egy újabb fellobbanás tüzét, a folyvást megújulás reményét és „természetesen” tarka színek kavalkádját!  

Kezdésként máris a norvég zeneköltő, Edvard Grieg sikerdarabjával (melyet ő maga is kedvencei közé sorolt), benne a fjordok, trollok, ugróstáncok és vadászjelentek bűbájos világával, hol pedig a téboly sötét tüzének villódzó poézisével! Emblematikus darabként ismeretes a 150 éve született finn komponista, Jean Sibelius északias titokzatosságú Szomorú keringője is, amely túlnőve (eredetileg) balettzenei és hangversenytermi szerepkörén, több film kísérőzenéjéhez szolgált hatásos alapul. A bécsi keringőmámor az idős Richard Strauss számára igen fájóan fonódott egybe a II. világháború kálváriájával, mely mindent elpusztított, ami egykori fényes sikereire emlékeztette. Az elmúlás felett töprengő 81 éves mester, mint főnixmadár támadt fel tetszhalálából, amikor egy amerikai katona (civilben oboista) versenyművet kért tőle. „Nem.” – hangzott a lakonikus válasz, melyet pár hónappal később egy semmihez sem hasonlítható tisztaságú remekmű néma igenje követett.

Az est szólistája Kiss József, Liszt-díjas művész, akit a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistájaként nyújtott kiváló munkájáért kétszer is az „Év művésze” díjjal jutalmaztak. A tokiói Musashino Academia Musicae egykori és a detmoldi Zeneművészeti Főiskola jelenlegi professzora számos lemezfelvételen való közreműködése (NAXOS, Hungaroton Classic), és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, valamint a Camerata Salzburggal való fellépései mellett rendszeresen tart mesterkurzusokat is. Ha Johannes Brahms művészetét egy szóval kellene jellemeznünk az minden bizonnyal az „őszi” lenne. Önmagát megkésett romantikusnak tartotta, aki ha a szimfóniák útjára lép folyton Beethoven lépteit hallja maga mögött. Húsz évébe telt, mire megküzdött az „elemekkel”, hogy megénekelhesse saját (szöveg nélküli) örömódáját. E diadalmas harcról mesél elsőszülöttje.

Reméljük, sikerült vonzóvá tennünk e zenéjében is színpompás évszakot, melyet Gál Tamás, a Zágrábi és Berlini Szimfonikusok mellett a Filharmonica Hungarica és még számos világhírű együttes vendégkarmestere varázsol majd Önök elé, aki, ha egy lakatlan szigetre csupán egy zeneművet vihetne magával, az egészen biztosan Brahms valamelyik szimfóniája lenne.

Műsor: 
E. Grieg: Ősszel – nyitány, op. 11
J. Sibelius: Valse triste, op. 44
R. Strauss: Oboaverseny
J. Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68

Vezényel: 
Gál Tamás

Közreműködők: 
Oboa: Kiss József

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek