Budapest 2014. Aug. 16. (19:00)

P.MOBIL “ÉLVE VAGY HALVA TURNÉ 2014″, VENDÉG: RADAR


P.MOBIL “ÉLVE VAGY HALVA TURNÉ 2014″, VENDÉG: RADAR

P.MOBIL

LEGYEN IGAZSÁG, VESSZEN A VILÁG!

A nem “állami dotációval” létrejött vagy mesterségesen életben tartott rockzenekarok közül kétségtelenül a legnagyobb népszerűséget a P. Mobil mondhatta magáénak. Ők hajtottak a legrégebben a sikerért, az elismerésért, ők mondhatták magukénak a legfanatikusabb rajongótábort. Schuster – aki mindvégig megtestesítette a P. Mobil szellemiségét – 1969-ben Housebirds néven alapította első zenekarát, majd 1970-ben Gesarol néven hozott össze egy újabb társaságot, s – ahogy magukat nevezték – ” a rovarhalál zenészei ” már nevükkel is kisebbfajta botrányt kavartak. Nevükhöz fűződik az a “kétes” dicsőség, hogy nekik “csápolt” először a közönség, és a későbbiekben ugyancsak ezek a zenészek voltak azok, akik először hallhatták a sportpályákon már megszokottá váló szavalókórusok követelő buzdítását: “A Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája…” 1973 áprilisában rövid közlemény tudatta az Esti Hírlapban, hogy a Gesarol együttes a jövőben P. Mobil (Perpetuum Mobile) néven lép fel, és az új zenekar bemutatkozó koncertjét 1973. május elsején tartja, a Budai Ifjúsági Parkban. A P. Mobil – Póta András (dob), Schuster Lóránt. Cziránku Sándor (gitár), Huszár Györgyi (ének), Losó László (basszusgitár/ ének), Serényi Miklós (ének) – igazi debütálására azonban a miskolci popfesztiválon került sor, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. A zenekar a hetvenes évek közepétől – a sikertelenség miatt gyakran változó felállásban – 6 koncertproqrammal (A kintornás szerencséje, 1975, P. Mobil az alagútban 1976, Honfoglalás, 1978, Segítség, jaj, 1980, Mobilizmo, 1981, Heavy medál 1983) lépett a közönség elé. Hat komplett, nagylemezre kívánkozó zeneanyagga!, de a “külvárosinak”, “barbárnak” elkönyvelt zenekar sokáig hiába kopogtatott a hivatalos intézmények ajtaján, dalaikat a Sanzonbizottság, a Rádió és az MHV is visszautasította. Csak egyre növekvő népszerűségüknek illetve a kemény rock terjedő divatjának köszönhették, hogy a hetvenes évek második felében három kislemezük (Kétforintos dal, Menj tovább, 1978; Forma 1. Utolsó cigaretta, 1979. Miskolc, Csizma az asztalon, 1980) megjelenhetett. A zenekar ezekkel a dalokkal, illetve műsoraik betétszámaivai (Pokolba tartó vonat, Rocktóber, Bíborlepke, stb.) állandóan a sikerlistákon szerepelt, de mivel nem voltak hajlandóak kompromisszumokra, például egyes dalok szövegének átírására, megváltoztatására, a zenekar elsőként sorolt be a ,,fekete bárányok” csapatába. A zenekar a hetvenes években végig a “föld alá szorítva”, a margón dolgozott. Konok fejjel öntörvényű, divatoktól független útjukat járták. A hattételes Honfoglalás című szvitjük, a magyar rockzene egyik jelentős teljesítménye (szerző: Bencsik Sándor, Cserháti István, Földes László), amelyet először 1978. április 30-án az Ifjúsági Park nyitókoncertjén mutatták be óriási sikerrel. A jó zenészekből – Vikidál Gyula (ének), Cserháti István (billentyűs hangszerek), Pálmai Zoltán (dob), Bencsik Sándor (gitár), Kékesi Bajnok László (basszusgitár), Schuster Lóránt – álló csoport ekkor már kidolgozott koncertprogramokkal, karakteres vezéregyéniségekkel rendelkezett. A P.Mobil 10 éven át őrizte fogcsikorgató elszántsággal azt a lázadó szellemet, amely a zenekart elindította a pályán. A közönség rajongott értük. A divatot követő, kompromisszumokra hajló zenekarok sorra elhúztak mellettük, s zenei-színpadi munkásságuk is olyan forrássá vált, amelyben több új zenekar is megmerítette korsóját. Dalaik, szövegmotívumaik, színpadi ötleteik jó néhány más együttes koncertjein visszaköszöntek. Schuster Lórántéknak észre kellett venniük, hogy a zenekar örökségét a “rockonság” szép csendben széjjelhordta, elkótyavetyélte anélkül, hogy az eredti P.Mobil “hangnak” nyoma maradt volna. 1980 őszén ez a felismerés bomlasztotta fel a zenekart. Schuster Lóránt újjá szervezte a csapatát és 1981 őszén megjelent a P.Mobil első, “válogatott” felvételeknek is beillő nagylemeze. A zenekar azonban – szerencsére – a hard-rock divat elmúltával is ragaszkodik eredeti elképzeléseihez és a harmadik évezred küszöbén is a P.MOBIL ÉL !!!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek