Kaposvár 2014. Apr. 26. (20:00)

Paddy And The Rats Koncert


Paddy And The Rats Koncert

A Paddy & the Rats zenekar 2008-ban alapította az énekes-dalszerző Paddy, Vince-szel, és Joey-val. Ezek után csatlakozott hozzájuk Seamus, Sonny és Sam, a hegedű virtuóz, aki az élő bulikon ír sípon, banjon és skót dudán is játszik.

2012 tavaszán Sonny kiszállt a bandából és Bernie vette át a helyét. A hat "ír kalóz” saját elmondása szerint azért lett patkány, mert az olyan az állatok között, mint a punk stílus a zenében. Mocskos és kártékony. Ők pedig pontosan ilyen zenét játszanak. Legtöbbet az ír nép kocsmazenéjéből emelik a sajátjukba és kelta motívumokkal ötvözik a dögös, koszos punk-rock dalokat. De sokszor megjelenik a tengerész- és kalózvilág hangulata mind a szövegekben, mind a zenében. A hattagú zenekar első lemeze (Rats on Board) 2010-ben jelent meg és a hazai piac mellett külföldön is értékesítették, amit óriási siker övezett. Az iTunes-on 2010-ben és 2011-ben ők lettek a legtöbbször letöltött magyar zenekar!!! 

Emellett az egyik legnagyobb európai kelta-rock portálon (a Celtic-rock.de-n) 2. és 3. helyezést értek el a 2010-es év zenekara és lemeze szavazásán a hallgatók által. A srácok nem tétlenkedtek sokat és el is készítették második korongjukat, amit Hymns For Bastards névre kereszteltek és 2011 tavaszán került a világ online lemezboltjainak „polcaira”. Akik hallják a dalaikat, azok biztos, nem maradnak józanok, mivel a pörgős, jigg-es (ír táncfajta) ritmusok nagyon jól táncolhatók vagy sokszor inkább ugrálhatók és tökéletesek a nagy berúgásokhoz. Az angol nyelvű szövegek nagy része az italozásról és különböző kocsmai történetekről szólnak. Az elmúlt három év alatt már több mint 500 koncerten vannak túl, és egy nagyon masszív rajongói tábor alakult ki országos szinten. Az elmúlt években több magyar fesztiválon (Hegyalja, Campus, SZIN, EFOTT, Pannónia) is részt vettek és bejárták fél Európát (Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria, Svédország, Dánia, Szlovákia, stb.). 2011 Április 14-én telt házas lemezbemutató koncertet tartottak az A38 hajón, amit tavasszal és nyáron egy szintén teltházas, országos lemezbemutató turné is követett. A koncerteken a saját dalok mellett tengerészdalokat ( Drunken Sailor, Bully in the Alley) játszanak hegedűvel, banjo-val, harmonikával, skót dudával, furulyával és persze sok Rock’n roll-lal. Céljuk, hogy megismertessék a közönséget az élő koncerteken a tengerész dalokkal, kocsmakultúrával…

Pontosabban, hogy kocsmát varázsoljanak az egész világból!

Tagok:
Paddy O’Reilly – Ének, Akusztikus Gitár
Sam McKenzie – Hegedű, Banjo, Skót Duda, Ír Síp, Mandolin
Joey MacOnkay – Elektromos Gitár, Vokál
Bernie Bellamy – Harmonika, Vokál
Vince Murphy – Basszus Gitár, Vokál
Seamus Connelly - Dobok

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek