A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN PALYA BEA - EGYSZÁLÉNEK
2010. május 20. (20:00)
![]() PALYA BEA - EGYSZÁLÉNEKPALYA BEA - EGYSZÁLÉNEK A KULTturkáló sorozat a tavaszi szezon lezárásához méltóan egy igen izgalmas népzenei-világzenei csemegét tartogat számotokra ebben a hónapban. Egy olyan női előadó áll majd színpadra május 20-án a Fővárosi Művelődési Házban, akit a mai fiatal énekesek legsokoldalúbb alkotójaként emlegetnek, magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz és énekelt vers műfajokban is. A Folkestra, Kárpátia, Zurgó együttesek alapító tagja volt, és sokáig vendégeskedett a Sebő, Nagy János Trio, Balázs Elemér Groupe, Etnofon együttesekben – ő Palya Bea. 2009-ben megjelent, Egyszálének című nagylemeze az idén Artisjus-díjat kapott, mint a tavalyi év elsőszámú és elsőrangú könnyűzenei produkciója. Ezen az albumon nincs közreműködés, nincs második vagy harmadik személy, itt csak Palya Bea van: a hang és ami legbelül van, ami testre szabottan örömteli és könyörtelen. „A népdalok, amelyeket itt énekelek, régi kedvenceim, titkos kincset rejtő kövek. Olyan helyeken jártam, ahol egyszerre van düh és szomorúság, de sok öröm és végül rengeteg nevetés is. Akik hallgatják a dalokat, érezzék a hangom és a lelkem minden rezdülését, és ezáltal érezzék a maguk lelkét is.” A KULTturkáló sorozat szezonzáró Palya Bea koncertje azért is különleges, mert az Egyszálének produkciót ebben az évben még nem láthatta a nagyérdemű! Aki tehát csillapíthatatlan vágyat érez a népdal-köntösbe bújtatott igazi lélekrezdülések iránt, és meghallgatna egy olyan előadót, aki mindezt egymaga is képes megmutatni, életre kelteni a színpadon. Palya BeaHUN1 rajongó
Jegyárak Nem ismert. A rendezvényre oldalunkon nem tud jegyet vásárolni
Regisztrátor
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legisme ... tovább olvasás
2012/05/24
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Lezárult a Pannónia Fesztivál nyereményjátékunk! A nyerteseket e-mailben értesítettük, gratulálunk!
Hamarosan újabb játékokkal jelentkezünk! ... tovább olvasás 2012/05/21
|

