Budapest 2015. Feb. 03. (19:30)

Perényi - Schumann


Perényi - Schumann

Az Óbudai Danubia Zenekar alapító karnagya, Héja Domonkos tér vissza zenekarához ezen az estén. A fiatal magyar karmester-generáció egyik kiemelkedő tagja 2005 és 2011 között a németországi Chemnitz operaházában töltötte be az első karmesteri tisztet, abban a szászországi városban, amely alig negyven kilométerre fekszik Robert Schumann szülőhelyétől, Zwickautól.

A német zeneszerző itt komponálta – teljes mértékben be sosem fejezett – beethoveni mintákat követő fiatalkori szimfóniáját, amelynek koncerttermi elhangzása ritka alkalom. Schumann szimfóniáinak számozása és időrendje legendásan kusza: első számozott szimfóniáját harmincegy évesen komponálta, de ugyanekkor írta le a később utolsóként ismert, és átdolgozott negyediket is. Schumann világa amúgy is rengeteg talányt tartogat irodalmi és személyes vonatkozásaival, zenetörténeti utalásaival, emellett ez a zene más szempontból is rendkívül izgalmas terület: a műveket bonyolult motívumháló szövi át. Mintha a IV. szimfónia is egyetlen gondolat mesteri kifejtése lenne, de hasonló elvet követ a zeneszerző egyik „kései”, negyvenesztendősen komponált alkotása, az a-moll csellóverseny, amelyet aligha hallhatunk jobb szólistával, mint a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklóssal.

Műsor:

Schumann: 'Zwickaui' szimfónia
Schumann: Csellóverseny op. 129
Schumann: IV. szimfónia op. 120

Közreműködik : Perényi Miklós (cselló)

Vezényel: Héja Domonkos

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek