Purcell: A Tündérkirálynő Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Henry Purcell A tündérkirálynő (The Fairy Queen) című, 1692-ben, Londonban írott és bemutatott színpadi kísérőzenéje Shakespeare Szentivánéji álom című színpadi művének a zeneszerző korabeli adaptációjához készült. A kortársak később a szemiopera („félig opera”) kifejezést alkalmazták erre a jellegzetesen angol, elsősorban Purcellhez kötődő színpadi műfajra, melyben egy prózai színdarab olyan mennyiségű (csupán hangszeres, vagy hangszerekkel kísért énekes) kísérőzenével keveredik, hogy a zene és próza egyfajta egyensúlyba, egyenrangú viszonyba kerül egymással. Purcell az 1690-es Diocletianus és az 1691-es Artúr király után 1692-ben immár harmadszor nyúl ehhez a műfajhoz. Noha nincs rá bizonyíték, hogy valaha megzenésítette volna Shakespeare egyetlen eredeti sorát is, Anglia legnagyobb költő- és zenész géniusza mégis ekkor, A tündérkirálynő lapjain kerül legközelebb egymáshoz. E remekmű színpadon, korhű hangszerekkel majdnem pontosan hét évvel ezelőtt, 2009. február 3-án ebben a teremben hangzott el először Magyarországon, Káel Csaba rendezésében. Ma este viszont kizárólag a zenéé lesz a szó, s teljes egészében szólaltatjuk meg Purcell fenomenális partitúráját. 
A zeneszerző e mű születése után három évvel, 1695. november 21-én, Szent Cecília napjának előestéjén hunyt el. Halálakor szinte minden jelentős kortársa Anglia legnagyobb zeneszerzőjeként („Orpheus Britannicus”) búcsúztatta. Érdemes felidéznünk a lelkes amatőr muzsikus, a Purcellt még személyesen jól ismerő Roger North 1726-ból származó sorait: „[Purcell] csak elkezdte kibontani nagy művészetét, még mielőtt a zenében minden olaszossá vált volna, s miközben ezt a célt követte, meghalt, de nála nagyobb zenei tehetség Angliában sohasem született.” (Vashegyi György)