Pápa 2017. May. 18. (18:00)

Rákász Gergely - Mozart


Rákász Gergely - Mozart

Rákász Gergely15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2016-ig több mint 1000 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert. „Egy Koncert Kékben” című műsorát közel 30 000-en nézték meg szerte Európában. „Bachalley” projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a StreetDance-t. 

Hangversenyein nem csak varázslatos játékával, de a zenetörténet izgalmas és színes meséivel is rabul ejti közönségét. Hét szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.

A hangversenyen megelevenedik az idén 260 éve született Mozart vidám, szertelen, és zseniális világa. Vendégek lesznek még a műsorban a nagy kortárs Beethoven, a szintén évfordulós Liszt Ferenc, és Bach, aki Mozart szerint az egyetlen, akitől végre lehet tanulni valamit. Amadeus a szabadkőművesség eszméjét gyermekien komolyan véve igyekezett hatást gyakorolni a világra, hogy megtörténjen a spirituális alkímia, az emberi nemesedés. A koncert műsora is ezt a gondolatmenetet követi. Az ódon beavatási rítus három lépcsőjén kalauzolja végig a résztvevőket, melyek a Szépség, a Bölcsesség és az Erő, és ha a hangverseny jól sikerül, akkor Amadeus évszázados alkímiája tovább munkálkodik a hallgatókban is.Rákász Gergely így ír idei műsoráról, ami egyben ízelítő a narrációs szövegeiből is:
„Wolfgang olyan ember, aki elkezd mesélni egy viccet, aztán telefonon hívják, felkapja, megbeszél dolgokat, és ahogy hallgatom, pontosan tudom, hogy most adja el egy darabját negyed áron, mint megtehetné. Próbálnék segíteni, de leint, sír és nevet a hívás közben, majd félreteszi a telefont, leír egy fontosnak vélt zenei sort, megkeveri a rántást, aztán folytatja a viccet. Eszébe jut a telefon, felveszi, csodálkozik, hogy már senki nincs a vonalban, hosszan szidja az ilyeneket, áthúzkodja a zenét amit leírt, ír valami újat, majd veszi a kabátját és elrohan. Az ajtóból visszalép, befejezi a viccet, hangosan vihog rajta, és már ott sincs. Ajtó nyitva. Én meg ott maradtam az odaégett rántással a füstben, a vicc briliáns volt, amit áthúzkodott zseniális, kedvem volna zsebre rakni és ráírni a nevem, és amit újonnan írt az is zseniális. Megnézem a Facebookomat, és látom, hogy még selfiezett is amíg nem figyeltem, és kiírta: #HavingFunWithMaestroRákász. Tudom, ha maradt volna kinyírtam volna. Így meg ott ülök a lakásában, és örülök, hogy egy perce még ott volt.”


Amilyen a szerző, olyan a hangverseny is. Szertelen, lendületes, könnyed, egy lelki akkumulátortöltő.
A programban:
Mozart – Variációk egy francia gyermekdalra, Mozart – Kis éji zene (Szerenád) Bach – (Változó) Liszt – B.A.C.H Fantázia, Beethoven – Holdfény szonáta, Mozart – f-moll Fantázia

Facebook:https://www.facebook.com/rakaszgergely

 

Web:rakaszgergely.hu

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek