Budapest 2016. Jun. 09.

Rhoda Scott & Modern Art Orchestra in concert


Rhoda Scott & Modern Art Orchestra in concert

A MAO nagyzenekari kíséretével ismét orgonás randevút ad Rhoda Scott. A világhírű orgona-virtuóz, énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestra-val immár rendszeresnek mondható, hiszen tavaly két közös koncerttel is felléptek Budapesten.  

Az amerikai keleti parti gospel zenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő” idén nyáron újra a magyar big band vendége, hogy jazz örökzöldek és saját szerzemények megszólaltatásával szórakoztassa hallgatóit.

Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, minden idők leghíresebb Hammond-orgonistája tavaly ünnepelte 75. születésnapját. Az afro – amerikai keresztény környezet, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt a művészre, aki kezdetben a gyülekezet kórusában énekelt. Hétéves volt, amikor a templomban új orgonát avattak fel, és Scott beleszeretett a hangszer hangjába. Apja hosszas unszolására a misék után beülhetett a billentyűk mögé. Hamarosan minden szabadidejét az orgonánál töltötte, bárhol járt, hazaérkezve lábbelijét ledobva azonnal a hangszerhez futott. A cipő nélküli orgonálás szokását később is megtartotta, sőt ez vált védjegyévé.

Rhoda Scott fiatal muzsikusként egy harlemi klubban lépett fel először, és gyorsan feltűnt azzal, ahogy a spirituálé hangzásvilágát a jazz szabadságával ötvözte a Hammond-orgonán. 1962-ben saját triót alapított, és diplomát szerzett a Manhattan School of Music zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a híres jazz-zenész Count Basie, és meghívta harlemi klubjába, ahol megfordult a jazz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Ez volt Scott számára a belépő a New York-i zene elitjébe.

Scott stílusára fontos hatást gyakorolt a párizsi zenepedagógus Nadia Boulanger, akinek tanítványa volt többek között Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand is. 1967-ben végleg Franciaországban telepedett le.

Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. Számos alkalommal járt Magyarországon, koncertjei a 70-es évek óta az itthoni közönség kedvencei közé tartoznak. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhét ezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a Rhoda Scott Budapesten című albuma 1975-ben.

A Modern Art Orchestra ezzel a koncerttel azt a sikerszériát folytatja, amelynek keretében világhírű művészek veszik igénybe a zenekar képességeit saját zenéjük megszólaltatására. A MAO nyolcéves pályájának állomásai közül kiemelkedik Ennio Morricone és Michel Legrand filmzenéinek tolmácsolása Európa legnagyobb koncertarénáiban, vagy a jazz nagyjai közül együttműködésük Dave Liebmannel, a Mezzofortéval, Kurt Ellinggel vagy Bob Mintzerrel.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek