Budakalász 2013. Dec. 14. (20:00)

Rock Budakalászon: Hollywood Rose és Rocken Dogs


Rock Budakalászon: Hollywood Rose és Rocken Dogs

Decemberben igazán rockos programmal várja a már két hónapja indult kezdeményezés, a budakalászi KKMH Rockház a bulizni vágyókat. A Hévvel a belvárosból 15 perc alatt elérhető hétvégi klub az igényes élőzenés szórakoztatás támogatására jött létre. A Rockház koncepciója minden hónapban egy szombat estényi lazítás két zenekarral, hiszen a program egy már jól ismert hazai bandából és egy ütős feltörekvő csapatból áll.

Októberben a sorozatot a Leander kezdte, majd a novemberi program az Aurora és a CAFB punkos estje volt. A sikert pedig mi sem mutatja jobban, minthogy a klub teljes erővel pörög. Decemberi kínálatuk a múlthavi punk hétvége után most egy kicsit rockosabbnak ígérkezik.

A főfellépő, ezúttal az idén 10 éves fennállását ünneplő népszerű hazai Guns n’ Roses tribute, a Hollywood Rose bandája, igazi 90-es évek beli mocskos rock n roll hangulatot teremt majd, vendégük pedig nem más, mint a jelenleg országos turnéján lévő Rocken Dogs fiatal csapata, a Tankcsapda egykori előzenekara lesz. S bár az RD-s srácok még nem ünnepelnek tíz éves jubileumot, most májusban megjelent Történjen valami című albumuk sorra jó pontokat kap a fontosabb zenei lapok kritikusaitól. Szóval veszkó csizmákat és whiskyt elő, induljon a füstös rákenroll!

Hollywood Rose+Rocken Dogs
Időpont: 2013. december 14. szombat, kapunyitás: 19:00
Helyszín: Budakalász, Kós Károlya Művelődési Ház, KKMH Rockház

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek